Deacon Glover édesanyja heroin és gyógyszer-túladagolásban vesztette életét egy évvel ezelőtt. A 11 éves kisfiú és dédnagymamája egy segélycentrumban találkozott a herceggel és feleségével, Vilmos ekkor ígérte meg a gyermeknek: beteljesíti leghőbb vágyát.

Vilmos herceg és Katalin hercegné január 20-án látogatta meg a Burnley településen található Church on the Street nevű segélyközpontot, ahol szegénységgel, hajléktalansággal, függőségekkel vagy más problémákkal küzdő embereken segítenek.

A hercegi pár egy riportban látta a szervezet munkáját, amit olyannyira megindítónak találtak, hogy személyesen is el szerettek volna látogatni a központba, hírnevükkel segítve a munkájukat.

A látogatás során találkoztak Deacon Gloverrel és dédnagyanyjával, akikkel nagyjából 15 percet beszélgettek. A kisfiú eleinte csalódottnak tűnt, mert azt hitte: egy focista látogatja meg a központot.

Az alkalomból a Burnley FC kapusának, Nick Pope-nak a mezét öltötte magára.

A beszélgetés során szóba került Deacon édesanyja, akinek holttestére a nő párja talált rá. Mindketten függők voltak, a fiú dédnagymamája szerint az unokája a férfi oldalán vált droghasználóvá.

Viselkedése miatt Carole 2014-ben tiltotta ki otthonából Grace-t, aki időközben a börtönt is megjárta. Hogy kisfia édesanyjával élt-e, nem tudni, halála óta azonban a dédnagymama neveli a gyermeket.

Egyetlen nap sem telik el anélkül, hogy ne hiányoznál. Örökké a szívemben leszel

– írta ki közösségi oldalára Deacon tavaly októberben.

A herceg osztozott a kisfiú gyászán. Ő 15 éves volt, amikor elveszítette édesanyját, Diana hercegnét.

Tudom, mit érzel. Hidd el, idővel könnyebb lesz 

– mondta a fiúnak Vilmos, aki látva Deacon mezét, a futballról kezdett beszélgetni vele. Bár mint kiderült, ő maga Aston Villa-fan, az édesapja, Károly walesi herceg a Burnely FC támogatója.

Ezt csak néhány éve tudtam meg

– árulta el a herceg, majd feltette a kérdést:

Szeretnéd látni Nick Pope-ot, igaz? Meglátjuk, mit tehetünk!

– ígérte a királyi sarj.

Vilmos herceg végül elintézte, hogy Deacon és családja VIP-látogatást tegyen a futballklubba, a február 12-ei hétvégén tartott meccsre, amelyet a vezetői boxból nézhettek végig. Találkoztak Alan Pace klubelnökkel, majd a kisfiú álma is teljesült:

a meccs végén személyesen beszélgethetett Nick Pope-al, aki Deaconnak ajándékozta kesztyűjét és a meccsen viselt mezét. Utóbbira egy szignó kíséretében azt írta: Sose add fel!

Mindenki meleg szívvel köszöntött minket. Ez egy nagyon különleges nap volt, többet nem is tehettek volna értünk. Erre mindig emlékezni fogunk

– tört ki könnyekben Carole, amikor tanúja lehetett annak, hogy szeretett dédunokája a példaképével találkozik. Pope pedig nemcsak ajándékokkal lepte meg a fiút, hanem saját sikereivel is bátorította, inspirálta őt.

Ez a találkozás Deacon egész életét megváltoztatja. Segít majd neki, hogy megtörje a körülötte lévő ördögi kört. Valami különleges történt, és úgy vélem, amit a herceg tett, az reményt adott neki a jövőre nézve. Vilmos mindent úgy tett, ahogy azt ígérte. Megtisztelte őt, és ez csodálatos. Nemcsak egy találkozót szervezett le egy focistával, ennél sokkal, sokkal mélyebb dolgot vitt végbe, ami segíti a fiút

– nyilatkozta Mick Fleming helyi lelkész, a Church on the Street alapítója.

(Daily Mail)