GettyImages-1401353861

Ezért nem fotózkodott az unokájával Erzsébet királynő

2022.06.12. 19:00

A múlt hét végén ünnepelték II. Erzsébet királynő trónra lépésének 70. évfordulóját. A britek négy napos ünnepséget tartottak, amelyet egybekötöttek az uralkodó áprilisi, 96. születésnapjával. Az eseményen Harry herceg és Meghan Markle is megjelent lányukkal, Lilibettel, ám a királynő nem kívánt vele fotózkodni. Kiderült, hogy miért.

A sussexi hercegi pár most először mutatkozott a rokonsággal két évvel azután, hogy hivatalosan is elhagyták a királyi családot és az Egyesült Államokba költöztek. Ez volt az első alkalom, hogy a királynő találkozott legkisebb unokájával, az egyéves Lilibettel, ám ahogyan arról korábban a Velvet is beszámolt: II. Erzsébet megtagadta Harry és Meghan azon kérését, hogy vele és a kicsivel közös fotó készüljön. Akkor még csak találgatni lehetett az uralkodó döntésének okát, nemrég azonban bizonyos források arról számoltak be, hogy 

Erzsébet attól tartott, hogy a privát családi fotók az interneten kötnek ki, Meghanék pedig jó pénzért eladják a felvételeket Amerikában.

A pletykák szerint a pár sértődötten vette tudomásul a királynő és a palota döntését, így a kép végül a királynő nélkül készült el. Íme:

(femcafe.hu)