Van olyan tagja a királyi családnak, akire a néhai királynő semmit sem hagyott. 

II. Erzsébet brit királynő halálával sok minden megváltozik a szigetországban. A néhai uralkodónő végrendeletét a protokoll szerint 90 évre titkosítani kell, nemrég azonban egy német hetilap, a Bunte állítása szerint kiderült a dokumentum néhány részlete.

Ezek szerint Vilmos herceg, Katalin hercegné és gyermekeik örökölték a Windsor Cottage-ot, továbbá Katalin hercegné a királynő ékszereinek nagy részét. Harry herceg és Meghan hercegné a Frogmore Cottage-ot kapták.

Míg a néhai királynő legnagyobb örökségét, azaz a trónt a Clarence House-ból a Buckingham-palotába költöző legidősebb fia, III. Károly tudhatja magáénak,

addig II. Erzsébet teljesen kizárta a végrendeletéből második fiát, Andrást annak viselt dolgai miatt.

Mint ismert, a hercegnek idén januárban minden katonai és pártfogói címéről le kellett mondania kiskorúak bántalmazásának gyanúja miatt.II.Erzsébet és fia, András yorki herceg, 2017-ben.

A végrendelet titkosítása több mint egy évszázados hagyomány: a címét 1983-ban házasság révén szerző Mária brit királyné öccse, Ferenc tecki herceg volt az első, akinek óhaja szerint lepecsételték a végakaratát 1900-as halála után. Az egykori uralkodó állítólag rendkívül értékes smaragdokat hagyott szeretőjére, Kilmorey grófnőre.

Hogy II. Erzsébet kinek mit szánt, arról még az uralkodása alatt is felröppent néhány pletyka. Eredetileg mindent a férjére, Fülöp hercegre akart hagyni, ám a herceg tavalyi halálát követően módosítania kellett a végrendeletén. Ekkor szivárogtak ki az első információk, amelyek nagyban megegyeztek a mostaniakkal. Már akkor kiderült például, hogy Katalin hercegnének szánja ékszereit, Harry hercegnek és feleségének pedig mindössze a windsori Frogmore Cottage rezidenciát.

(Kiskegyed)

(Borítókép: Katalin hercegné, Vilmos herceg, Harry herceg, Meghan hercegné. Fotó: GettyImages)