Ötven ember négy órán keresztül építette építőkockákból Petőfi Sándor arcképét Kunszentmiklóson. Az összesen 13 824 darabból álló mozaikhoz hasonlót még senki sem alkotott.

A 2022-es és 2023-as esztendő Petőfi Sándor születésének 200 éves évfordulójáról szól. Az emlékév apropóján különleges módon emlékeztek a nagy magyar költőre: a közösséget bevonva kockákból építették meg az arcképét Kunszentmiklóson, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szervezésében.

Szerettünk volna olyan rendhagyó módon tisztelegni Petőfi Sándor életműve előtt, amely örök közös emlék lehet sokak számára. A családok az építés által egy olyan kontextusban is találkozhattak a költővel, amire korábban még biztosan nem volt lehetőségük. Bízunk benne, hogy ezáltal sikerül az érdeklődésüket felkelteni Petőfi és munkássága iránt, valamint abban is, hogy a költő nevét egy életre szóló boldog emlékhez is tudják csatolni.

– mondta Józan Ágota, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat szakmai vezetője.

(Borítókép: Petőfi Sándor portréja. Fotó: MTI)