Zámbó Krisztiánnak és barátnőjénak, Takács Zsuzsának is meggyűlt a baja a csúszós utakkal. „Egy jótékonysági fellépésről igyekeztünk hazafelé, amikor megtörtént a baj. Ónos eső esett, az út pedig csúszott. Zsuzsi ugyan óvatosan vezetett, de az egyik kanyarban elvesztette uralmát a jármű felett, és megcsúsztunk. Zsuzsi feje felrepedt, össze kellett varrni a bőrt, én pedig a térdem és az orrom ütöttem be az ütközés következtében, de szerencsére nem történt komolyabb bajunk  – mondta a Blikknek Zámbó, aki szerint az autó totálkárosra tört.