A Való világ 7 második kiválasztásán a villalakók többsége Renire tette a jelet, vagyis egy hét múlva ő már biztosan ott lesz a VV7 második párbaján.

Renire egyébként összesen hatan tették a jelet: Laci, Robin, Dani, Zsuzsa, Edina és Ádám. Lacira Dóri, Fanni és Dennis tették a jelüket, Danira pedig Maci és Reni.

Ezért elég sanszos, hogy Reni Danit foga kihívni majd szerdán egy párbajra.

Ezen kívül sok érdekes nem történt, csupán ezek:

  • Húsz percen keresztül Dani és Zsuzsa veszekedését lehetett nézni, amiből sokmindent nem lehetett érteni, mivel minden második szavukat kisípolták.
     
    A hiszti lényege egyébként az volt, hogy Zsuzsa nem akarta, hogy értelmiségi Dani ottaludjon mellette, és ezt a srác alsógatyában, ordítva sérelmezte. Zsuzsát először leribancozta, majd feltett a többieknek egy költői kérdést, hogy Zsuzsa vajon hány faszt szopott már le.

  • Maci ki akarja hasznáni a szuperképességét, ami lényegében annyiból áll, hogy kivihet egy romantikus randira egy villalakó lányt. Miután többen is visszautasították, bepróbálkozott MILF Zsuzsánál, aki boldogan igent mondott az ingyenvacsira.
  • Laci pénzt adott Macinak, hogy információkat szerezzen a villalakókról.
  • A munkahéten a hét dolgozója Dennis lett, és ez még őt is meglepte, főleg mert egyszer a munka helyett inkább Fannikát csinálta meg.
  • A Zsuzsát párbajra felkészítő VV5 Attila Facebookon jelentette be, hogy már nagyon nem szimpatizál a MILF-fel.