Nagyon keményen nyomják a Barátok közt forgatókönyvének írói: szinte minden női szereplőből ordas nagy kurvát csinálnak. A szappanoperában nincsen olyan csaj, aki ne dugna félre, és azt ne egy közeli ismerőssel vagy rokonnal tegye meg. Az idei évadban négyen is az élmezőnyben vannak ribancoskodásban, íme a lista, ön pedig döntse el, közülük ki a legnagyobb lotyó! Őt öt ponttal jutalmazza.

Dr. Balogh Nóra

Szép hosszú a felhozatala a szappanopera ügyvédnőjének, aki amúgy a világ legutálatosabb gyerekének anyja címet is simán megnyerné egy szavazáson. Dr. Balogh Nórának volt bőven futó kapcsolata, többek között Patrik és Pierre személyében, de Novák Laci jóval fiatalabb gyerekét, az azóta elhunyt Novák Csabát is maga alá gyűrte az ágyban. Központi nagy szerelme a történetben Berényi Miklós, akivel már vagy négyszer összeházasodtak és el is váltak, közben persze a férfi öccsével, Attilával is hetyegett pár hónapon keresztül. Utóbbi hódításai szintén nem az ő korosztálya: nemrégiben Bokros Ádámot fogadta fel karbantartónak, most meg az új szereplőt, Schneider Róbertet tartja ebben a pozícióban. 

Fekete Aliz

Nem piskóta ribanckodás terén a sorozat legostobább karaktere, Fekete Aliz sem. A pincérnőt tinédzserként csinálta fel az egyik osztálytársa, aki ott is hagyta terhesen, Aliz pedig azóta kétségbeesetten kapkod a pasikért. Mentségére váljon, hogy mindig szerelmes, igaz, legtöbbször fogalma sincs, hogy éppen kibe. Egy ideig Bokros Ádám és Kertész Géza között örlődött, aztán, amikor az utóbbi otthagyta Kingácskáért, hirtelen az előző után koslatott megint. Közben persze befigyelt a képbe Bartha Zsolt, aki olykor a raktárban hágta meg, na meg az öccse, Krisztián is, akire a jakuzziban mászott rá. A sztorihoz hozzátartozik, hogy rettenetesen összezavarodott, amikor Kertész Géza visszatért egy-két epizód erejéig, de még mielőtt ismét szerelmet vallott volna neki, a férfi megint elhúzott. Így most maradt neki megint Ádám - ki tudja, meddig. 

Illés Júlia

Bár egy ideje jókislányként él a Mátyás király télen, korábban nagy ribanc volt Illés Juli is. A többgyerekes asszony először Berényi Andrással jött össze, akit szépen meg is csalt az előző férjével, akitől teherbe is esett. Ennek ellenére még volt pofája visszakönyörögni magát Andráshoz, akivel egy ideig neveltette is a másik gyerekét. Aztán jött Attila, András öccse, akivel Illés Juli ismét félrelépett, ennek meg ugye az lett az eredménye, hogy András meghalt egy balesetben. 

Szentmihályi Zsófia

Szentmihályi Zsófi kavarásait már követni sem nagyon tudjuk, de igyekszünk: rajta végigment az összes kamaszkori haverja, Szilágyi Pali, Balassa Imre és Szelbert Erik is. A legszebb húzása mégis az volt, amikor a legjobb barátnője szerelmére mászott rá, Kertész Gézára. Zsófika egy ideig megnyugodni látszott Bartha Zsolt mellett, de a pénzéhes fajtája egy bunda miatt simán lefeküdt Berényi Miklóssal, akinek később a felesége lett. Nem sokkal az esküvő után belezúgott a borászukba, de az ő esetében legalább megálljt tudott parancsolni a pinájának. Nem úgy Ádámmal, akitől még teherbe is akart esni, csak hogy még több pénzt ki tudjon csikarni Berényi Mikitől a válóperen. A csel nem jött be, Zsófika gyerek nélkül maradt, viszont farokban most sem szenved hiányt, legutóbb Bartha Zsolt öccsével kufircolt. Már csak a meleg Tóbiással kellene valamit kezdenie és nem hiába élt. A csaj hódítási trükkjei amúgy fantasztikusak, ide kattintva meg is nézhet egy döbbenetesen debil jelenetet, soha ne utánozza!