Az AirAsia fekete hete tovább folytatódik azután, hogy a múlt héten lezuhant egy gépük egy viharban, és meghalt rajta mind a 162 ember. Ezután a cég egyik gépe nem tudott időben megállni egy futópályán, lecsúszott róla. Most pedig lemenekültek az egyik gépéről az utasok a surabayai reptéren, mert teljesen bepánikoltak - írja a Daily Mail. A cég Airbusa három métert tett meg felszállás előtt, épp csak elkezdett kigurulni a saját futópályájához, amikor a hajtóművek egy nagy pukkanás után leálltak. A pilóta azt mondta, hogy csak egy kisebb meghibásodás történt, és a gép egy rövid átvizsgálás után újra felszállhat. A gépen tartózkodó 120 utast ez nem nyugtatta meg túlságosan, 90 %-uk lemenekült a gépről, mert attól tartottak, hogy a hajtóművek leállhatnak a levegőben is. Az Airasia visszafizette azoknak a jegyét, akik nem voltak hajlandóak visszaszállni a gépre az átvizsgálás után.
Celeb