Hajdú Péter a Borsnak adott interjújában beszélt anyagi helyzetéről és arról, hogyan szól bele Sarka Kata frizuráiba. Ugyanis ki nem állhatja, ha egy nőnek rövid a haja. A lapnak elmondta, hogy cégének tavalyi bevétele elérte az egymilliárd forintot. 

Tavaly a cégnek egymilliárd forint volt a nettó árbevétele, és ez idén is meglesz.

Az éves mérleg mellett Hajdú az első milliójára is visszaemlékezett, amit Galambos Lajossal egy drága órával ünnepelt meg.

Ha Hajdú Péter pénzügyein kívül a hangjára is kíváncsi, mindenképpen kattintson ide és nézze végig, ahogy egy karácsonyi dalt énekel.