Árvai Péter a Forbes magazin februári számában beszél hosszabban a szexuális beállítottságáról. Az interjúból a HVG közölt egy-két részletet. 

A Prezi társalapító-vezérigazgatóját sokan lebeszélték arról, hogy nyilvánosság elé álljon, hogy ő meleg. A környezete viszont már régóta tudott róla. A cég másik két alapítójával 2008-ban beszélt a homoszexualitásáról. 

2008-ban, amikor két napot végigdumáltunk a kávézóban az életről, az én stratégiám az volt, hogy mindent elmondok, de egy dolgot kihagytam. [...] A második nap végén kezdtem beszarni. már mentünk ki a kávézóból, azt éreztem, hogy most vagy soha. Fontos, hogy tudjátok, hogy meleg vagyok.

A Prezi egyébként 2013 nyarán indította el a Google hazai képviseletével és az espell közreműködésével a Nyitottak vagyunk kezdeményezést. A kampány – aminek a Velvet is tagja –azt hirdeti, hogy a csatlakozó vállalatok csak a teljesítmény alapján ítélik meg dolgozóikat és nem a szexuális orientáció, nemi identitástól, etnikai hovatartozástól.