A VV6 nyertesével szakítana a barátnője, akit még a villában ismert meg, és akivel a játékban állandóan csak veszekedtek. VV Zsófi azt nyilatkozta, hogy mostanában is sokat veszekedtek, még időt is hagytak egymásnak, de nem megy tovább. A játék után jöttek össze, és egészen sokáig tartott a kapcsolatuk.

„Számomra a szünet azt jelenti, hogy vége van. Próbáltuk megoldani a gondokat, de egyszerűen nem megy. Azt érzem, hogy Aurelio közel sem fordít rám annyi figyelmet, mint amennyit megérdemelnék. Az utóbbi időben hanyagolt, és nem is viselkedett úgy velem, ahogy szerintem kellett volna. Természetes, hogy ezt szóvá tettem, ekkor mondta azt, hogy tartsunk egy kis szünetet" – mondta VV Zsófi a Blikknek. A lap Aureliót is megkérdezte a helyzetről.

„Én csak egy kis szünetet szerettem volna magunknak. Zsófit még most is szeretem, sohasem mondanék rá rosszat. Sajnos nem tudom, mi lesz velünk" – mondta Aurelio.