Tanulságos a történet, mit lehet tenni, ha szakítás után az egyik fél lenyúlja a kutyát, azaz ellopja. Méghozzá bosszúból, mert kiakad azon, hogy az exe másokkal bulizik a saját otthonában.


Noah Szubski a családjogi bírósághoz fordult, hogy visszakapja 5 éves dobeman kutyáját –ide kattintva láthat róla képet –, akit az exnője ellopott tőle. Tavaly októberben szakítottak, külön költöztek, egy ideig mindkét fél vigyázott a kutyákra – Bernie-re és a doberman Cashre. A megállapodásuk egészen Valentin napig tartott, amikor az exnő megjelent a férfi lakásán, és ott találta három nővel. Másnap, amikorra megbeszélték a találkozót, az exnője visszaadta az egyik kutyát, de a dobermannt magánál tartotta. Sms-ekben próbált hatni a férfi a volt barátnője, hiába, majd jelentette a rendőrségen, hogy a nő ellopta a kutyáját. A manhattani bíróság úgy döntött, hogy a jogi procedúra idejére a kutya kerüljön a férfihoz –írja a NyDailynews.

Hogy még szomorúbb legyen a történet két emberről, akik felelőtlenül vállaltak háziállatokat a kapcsolatuk alatt, azt is megosztjuk, hogy a másik kutyát rettenetesen megviseli az egész cirkusz. „Bernie láthatóan ideges, zavarodott és depressziós. Órákon keresztül várakozik az ajtónál naponta, és várja, hogy Cash hazajöjjön, sír és nagyon magányos a legjobb barátja és testvére nélkül" – érvelt a sértett fél.