Húsvét hétfőn szabadult Damu Roland, aki a Bors információi szerint Érdre költözött anyósához és feleségéhez. A Blikk viszont már azt is kiderítette, hogy Damu nem fizette kisebbik gyereke után a gyermektartást, ezért újabb jogi procedúra elé néz. Összesen 22 877 forint elmaradt gyermektartás miatt gyanúsították meg, miután a megállapított havi 2500 forintos díjat nem fizette. Damu korábbi védőügyvédje, dr. Ruttner György az újságnak azt nyilatkozta, hogy ügyfelének fogalma sem volt arról, hogy tartozása áll fenn. A jogerős határozat alapján a bírósági végrehajtónak kellett volna értesíteni a fegyintézetet, hogy vonják le vagy utalják a kiszabott összeget a jogosult számára, de ez nem történt meg. Az ügyvéd azt is elmondta, hogy a meggyanúsítását követő napon a teljes összeget átutaltatta Damu.