1.

Kezdjük azzal az igazán érdekes ténnyel, hogy a Sikoly (Scream) című filmet 1996 decemberében mutatták be. Mármint az USA-ban. Mert itthon egészen 1998 májusáig várni kellett rá. Bő másfél évet. Ami azért is érdekes, mert addigra az amerikaiak már a második részt is látták, ami szintén másfél éves késéssel ért el hozzánk.

2.

A film címe eredetileg Scary Movie lett volna, ami végül a későbbi Horrorra akadva eredeti, angol nyelvű címe lett. Utóbbi film egyébként a Sikoly paródiája.

3.

Végül Michael Jackson Scream című száma miatt változatták meg a címet.

4.

Az USA-ban először NC-17-es besorolást kapott, ami nálunk a 18+-os kategória, de végül inkább kivágtak belőle egy-két jelenetet, hogy lejjebb vihessék a korhatárt. Ettől függetlenül itthon 18-as karikát kapott.

5.

Sidney szerepére először Drew Barrymore-t válogatták be, de a színésznő javaslatára inkább Casey-t játszotta el, aki rögtön a nyitójelenetben meghal.

6.

A rendező Wes Craven először nem is akarta elvállalni a filmet, mert túl erőszakosnak találta.

7.

A film alapját egy megtörtént esemény adta, ami a Florida állambeli Gainesville-ben történt 1990-ben. Egy férfi akkor 5 középiskolást gyilkolt meg, majd beismerte, hogy korábban is elkövetett egy hármas gyilkosságot, illetve a családját is meg akarta ölni.

8.

A szellemarcú maszkot – ami mára sikoly-álarcként híresült el –, teljesen véletlenül találták, és végül beépítették a filmbe.

9.

Pont emiatt majdnem el sem készült a film, a maszkot ugyanis Bob Weinstein producer utálta, és azzal fenyegetőzött, hogy leállítja a forgatást, ha Craven nem talál valami ijesztőbbet.

10.

De miután Drew Barrymore meghalt a nyitójelenetben, Weinstein úgy döntött, maradhat a maszk is.

11.

Az ördögűző főszerepét eljátszó Linda Blair is szerepel a filmben – egy riportert alakít, aki Sidney-nek üvölti, hogy az embereknek joguk van tudni!

12.

Sőt, a rendező Wes Craven is feltűnik a filmben. Egy takarítót alakít, és olyan ruhát visel, mint Freddy Krueger az 1984-es Rémálom az Elm utcában című horrorban.

13.

Rose McGowan csak azért festette szőkére a haját, hogy elég kontrasztosan nézzen ki a sötéthajú Neve Campbell mellett.

14.

A filmben 42 percig tartó bulijelenetet két és fél hétig forgatták, és ez a leghosszabb jelenet, amit Wes Craven valaha készített.

15.

Gale Weathers szerepére először nem Courteney Coxot szánták, hanem Janeane Garofalót.

16.

A filmet amúgy egy héttel karácsony előtt mutatták be, amivel sokat kockáztatott a Miramax, mert olyankor általában cuki rajzfilmeket akarnak nézni az emberek. Végül bejött nekik, mert a Sikoly lett az egyik legnagyobb bevételt szerző horrorfilm.

17.

Összesen 190 liter művért használtak el a forgatás alatt.

18.

A film főbb szereplői közül akkoriban nemcsak Courteney Cox és David Arquette randiztak egymással, hanem Neve Campell és Matthew Lillard is, aki Stu-t alakította.

+1.

És ha eddig nem bírta összeszámolni: a filmben összesen heten halnak meg.

(Forrás: Buzzfeed)

Kommentálná? A Facebookon tegye!