Harry herceg éppen Új-Zélandot látogatja meg, ahol a helyi maori szokásokhoz híven köszönt mindenkit, azaz homlokát és orrát érinti össze idegenekkel. Közben pedig megvillantotta a kitüntetéseit is. Mutatjuk őket, aztán elmondjuk, melyiket miért kapta. Elöljáróban annyit, hogy az egyik tényleg katonai kitüntetés, azt például az apukája adta neki. De mindhárom kitüntetést nagymamája képe díszíti. 

Balról jobbra haladva az elsőt az Afganisztánban teljesített szolgálata miatt kapta 2008-ban. Akkor az egész világ féltette, de derekasan helytállt. A középsőt a 2002-es arany jubileumi medál, ezt azok kapták, akik közfeladatot láttak el a királynő uralkodásának 50. évfordulóján, legalább 5 éve. A harmadikat pedig a királynő uralkodásának 60. évfordulóján kapta – gyűjtötte össze az információkat a Telegraph.