horoszkóp

Rendőrök vitték el Czutor Zoltán lányát

2015.05.11. 08:05

A semmiből, hátulról támadva, a kezét kicsavarva dobták ki egy debreceni szórakozóhelyről VV Simont és barátnőjét, vagyis Czutor Zoltán lányát, Szonját, hivatkozik a pár beszámolójára a Bors.

A valósághős először a Facebook oldalán panaszolta el a történteket, majd a Borsnak azt is elmondta, hogy barátnőjét a rendőrségen levetkőztették, és drogok után kutatva mindenét átvizsgálták.

„Hagyományos cigányzenei koncerten voltunk, ahol mezítláb táncoltunk. Ez nem tetszett három lánynak, de amikor szóltak, arrébb mentünk. Mégis, egyszer csak azt vettem észre, hogy mindenféle felszólítás nélkül már visznek is ki minket. Még a cuccainkat sem vihettük ki" - nyilatkozta a lapnak VV Simon.

„Ekkor hívtam a rendőröket, akik meg sem hallgattak minket, úgy bántak velünk, mint a bűnözőkkel. Bevittek a rendőrkapitányságra. Később elengedtek, hazafelé még Simont is felvettük a kórháznál – tette hozzá Czutor lánya, aki azt állítja: a rendőrök megfenyegették, ha Simon látleletet vetet és feljelentést mer tenni, őt visszaviszik az őrsre.

A lap megkereste a zenészt is.

„Ami pénteken Simonnal és Szonjával történt, se biztonsági őrökhöz, se rendőrökhöz nem méltó magatartás. Ha egy rendőr vagy őr szabálysértést vagy bűncselekményt követ el, az nem maradhat következmények nélkül" – nyilatkozta Czutor Zoltán az ügyről.