Czifra Noémi volt modell, popénekes és műsorvezető, de valószínűleg csak akkor jut eszükbe mindez, ha Nóciként hivatkozunk rá. Az első Való Világ műsorvezetőjéről mostanában főleg azért írnak a lapok, mert öt hónap börtönre ítélték (két évre felfüggesztve) közokirat-hamisítás miatt, és hát az Aktív is emiatt készített vele interjút. Amit nagyon rossz nézni.

A hivatalos álláspont szerint részegen vezetett, majd az autópályán elaludt, és miután ezért bevonták a jogosítványát, igényelt egy másikat, a kérelmet azzal indokolva, hogy elveszítette. Ezzel pedig szándékosan félrevezette a hatóságokat.

A láthatóan rendkívül sovány és megtörtnek tűnő nő teljesen máshogyan mondja el a történetet. Szerinte arról van szó, hogy három évvel ezelőtt, december 8-án az M0-ás autópályán, a belső sávban haladt a kocsijával, amiből kifogyott a benzin. A telefonja lemerült, így nem tudott kitől segítséget kérni. Pánikba esett, és a hátsó ülésről elővette a vodkásüveget, ivott.

Ezután a detoxikálóban ébredt, elmondása szerint semmire sem emlékezve. Arra sem, hogy elvették a jogosítványát. „Valami kontaktot illett volna hagyni a kórházban.” Állítja, a mai napig nem kapott jegyzőkönyvet, feljegyzést az irat bevonásáról. Mivel nem emlékezett rá, azt hitte, hogy elveszítette, tehát így igényelt egyet. Ezzel viszont a bíróság szerint félrevezette a hatóságokat, és bár bizonyítottnak látták, hogy a rendőrség is hibázott,

a körülményekből feltételeznie kellett volna, hogy a jogosítványát a rendőrök vették el.

Egyelőre nem döntötte el, fellebbez-e, de most más köti le: az Em@ail együttest szeretné újra életre hívni, és zenélni.