Ebben a heti trendben hat olyan hölgyet mutatunk, aki meghökkentően ledér ruházatban ment el egy-egy nyilvános vagy kevésbé nyilvános összejövetelre ezen a héten. Jöjjön velünk, csináljon ön is úgy, mintha a divatról lenne szó, miközben melleket mutatunk önnek már-már kezelhetetlen mennyiségben!

Wanda Nara

Ezt a nőt névről valószínűleg nem ismeri, mert igazán csak a férje híres. Mauro Icardo futballista az a szerencsés férfi, akinek ez az eszményi hölgy a felesége, az év elején született meg az első gyerekük. Ők a hetet Formenterán nyitották, egy jókis yachtpartyval. Wanda asszony néha magára kapott egy nemlétező fekete klepetust, de igazából egy szintén nemlétező, zsinórtangás-mellfelpolcolós bikiniben üdült. Mondjuk azt el kell ismernünk, hogy ő elvileg számíthatott arra, hogy nem fogják fényképezni, szóval nem feltétlenül a nyilvánosságnak szánta ezt a látványt, dehát ha ön is jól tudja, hogy Formentera tele van nyáron lesifotósokkal, akkor lehet, hogy Wanda Narának meg fogalma sem volt erről a tényről?

Kate Moss

Hétfő este volt, nyilván a londoni férfidivathéthez kapcsolódóan tartották az AnotherMan című, glossy kategóriás magazin megalapításának tizedik évfordulójához kapcsolódó bulit. Itt megjelent többek között Kate Moss is, egy olyan felsőben, ami szemből nem is tűnik különösebben szexinek. A helyzetet az első számú brit szupermodell úgy korrigálta, hogy négykézlábra ereszkedve behajolt a fotósnak, miközben odatartotta a fenekét Andreas Kronthalernek egy kis szeximitálás kedvéért. Andreas Kronthaler a szintén jelenlevő, 74 éves Vivienne Westwood férje. Az egészhez modellfiúk asszisztáltak.

Lady Gaga

Van ugye egy Hall of Fame-je a Rock'n'Rollnak, és van egy kevésbé ismert hasonló intézmény is, ez a dalszerzők Hall of Fame-je. Ide a világtörténelem legjobb dalszerzői veszik be maguk közé az újabban megjelent, de hasonlóan tehetséges dalszerzőket. Na, csütörtök este volt egy nagy ünnepély New Yorkban, mert most már Lady Gaga hivatalosan is a világ legjobb dalszerzői közé tartozik. Ha önt ilyen megtiszteltetés érné, nyilván ön is kurvás fehérneműben-harisnyában, csótányroppantó cipőben és „vigyázzatok, őrült vagyok”-szemüvegben menne el az estélyre.

Georgia May Jagger

Mick Jagger modellkedő lánya szintén csütörtök este tett ki magáért. Ezen a képen Chanel Iman nevű kolléganőjével látható, éppen a Sunglass Hut nevű napszemüvegcég partiján vannak New Yorkban. Georgia May Jagger egy olyan, kicsit pillangószerű ruhát választott aznap estére, amin pont akkora foltok vannak, mint amekkora a napszemüvege, ami lehet, hogy véletlen, de az tuti nem, hogy szinte mindene kilátszott a köldökig dekoltált felsőrészből.

Kylie Jenner

Másnap aztán volt valaki Miamiben, aki még Georgia May Jaggernél is többet megmutatott a testéből: Kylie Jenner. A Kardashian család szintén nem előnytelen külsejű tagja egy cukorkabolt megnyitójára ment el, ami úgy önmagában nem hangzik az évszázad partijának, de ha még volt pár ilyen nagyvonalúan felöltöztetett hölgy a vendégseregben (és biztosra vesszük, hogy volt), akkor azért annyira uncsi mégsem lehetett.

Chiara Francini

Ki nézett ki a legjobban?

A hatodik hölgyről pedig őszintén szólva mi is most hallottunk először, Chiara Francini még sosem szerepelt a Velvetben. Pedig már 35 éves és híres olasz színésznő, aki most a Taorminai filmfesztivál péntek éjszakai buliján vett részt értelemszerűen Taorminában. Francini szemlátomást nemcsak öltözködni tud nagyon, de pózolni is, dekoltázsáról, hófehér bőréről és vörösre rúzsozott ajkairól egy pillanatra Christina Hendricks jutott eszünkbe.

Francini Firenzében született, de egyáltalán nem néz ki olasznak, vagy inkább fogalmazzunk úgy, hogy nem a Sophia Loren, Gina Lollobrigida és Monica Bellucci révén népszerűvé vált, tipikus olasz nős vonalat képviseli. Önnek hogy tetszik? Szívesen megnézne vele egy filmet? Ha eddig nem klikkelt volna valamelyik képre, tegye meg most, hiszen mind a hat nőről több fotót is talál a képösszeállításban! Nézze meg jól az összeset, mielőtt kedvencet választ!