Berki Krisztián ünnepélyes keretek között jelentette be, hogy mostantól a 20 hónapos lánya is dolgozni fog, ugyanis szerződést írt alá egy ruhamárkával, így például már a Bors is szupermodellként hivatkozik rá.  A tévés üzletember az újságnak azt is elmondta, hogy a lánya közszereplőnek született, ezért nem zavarja az olyasfajta felhajtás, mint hogy külön sofőrrel érkezett a rendezvényre. Mindezt a Blikk is alátámasztja, az ő cikkükből az is kiderült, hogy Berki Natasa Zselyke a sajtótájékoztatón játszott, tortát evett, sőt -kapaszkodjanak meg - még mosolygott is! Az apuka pedig mindenkit megnyugtatott, hogy a gyerekmunka és a fotózások nem mennek majd a napi rendes alvás és a játék rovására, meg majd addig csinálja ezt a gyerek, amíg szeretné, bár egészen biztosak vagyunk benne, hogy most sem ő volt az, aki sajtótájékoztatót szeretett volna tartani, miután lebeszélte az üzleti részt a ruhás céggel.