Megkönnyezi a saját dalait Kozsó

2015.07.05. 07:56

Szegény Kozsónak elég rosszul megy a szekere mostanában. A Borsnak mesélt arról, hogy a rádiók nem játsszák a dalait, a sztárrá tett emberek slágerei után egy fillért sem kap, ráadásul naponta csak két órát alszik.

"Az elmúlt három-négy évben Kozso nem létezett. Sem az Ámokfutók. Nem játsszák a rádiók, nem kaptunk semmilyen lehetőséget. Hogy miért? Mert nincsenek kapcsolataim. Nehéz elhinni, de ez így van. Ma már szinte gazdasági érdekek irányítják a szakmát. Miközben negyven embert tettem ismertté, sztárrá, akik közül sokan a mai napig azokkal a dalokkal, slágerekkel hakniznak, amiket én írtam. És ezekből valahogy egy fillért sem kapok” – fejtette ki az énekes, aki éppen egy új lemezen dolgozik. A dalokat mind az operáció után írta, a nagy részük már kész van. A megjelenést őszre tervezi. 

Kozsó azt is elárulta, hogy miért nem lehet látni őt a tévében. Mint mondta, egyszer elhívták egy castringra, de végül Tóth Gabit választották, főzőcskézni vagy elmaszkírozva énekelni pedig nem is akarna, mert megalázónak tartja. Mindezek ellenére most boldogabb, mint karrierje elején.

„Igen, boldogabb vagyok. Mondom ezt mindazok ellenére, hogy milyen ellenszélben harcolok a megbecsülésemért. Az sem titok, mostanában gyakrabban elérzékenyülök. Naponta többször kicsordulnak a könnyeim, de minden egyes cseppje erőt ad a folytatáshoz. Gyógytornára járok, pszichológussal beszélgetek vagy egész egyszerűen csak ránézek a szerelmemre. Ilyenkor nem tudok elégszer hálát adni az égnek, hogy kitartott mellettem. Gyakran elérzékenyülök olyankor is, ha meghallok egy számot, amit én írtam.” – tette hozzá Kozsó.