Július 7-én reggel újra fantasztikus jelenetek játszódtak le a TV2 Mokka című tévéműsorában. Történt ugyanis, hogy Bódi Guszti és felesége, Margó daloltak slágereket, óriási átéléssel, amelyet Demcsák Zsuzsa és Váczi Gergő műsorvezetők hallgattak, még nagyobb átéléssel. Ezért aztán a két énekest odavezényelték hozzájuk a szerkesztők, talán egy közös bulijelenetben reménykedve.

Sajnos ez nem jött össze, bár Váczi fogékonynak mutatkozott.

Demcsák viszont alighanem lázasan gondolkodott, hogyan ússza meg a dolgot. Megértjük, amikor már reggel nyolckor ilyen dögmeleg van, mi sem táncolnánk olyan lelkesen. (Persze lehet, hogy egész másra gondolt.)

A következő eseménysort viszont okvetlenül lessék el: ha olyan helyzetbe kerülnének, így kell udvariasan elutasítani valakit, aki éppen táncolni kíván velünk. (Nem állítjuk, hogy Demcsák ilyen helyzetben volt.)

Tekintsük meg a körülöttünk lévő tereptárgyakat,

és fogyasszunk!

Esetleg vágjunk közben „bocs, érted, tolom a szőlőt/limonádét/lángost, nem érek rá most, de azért köszi” arcot.

(Közben legyünk szépek is.)

Persze a profik így is tudják folytatni, mintha mi sem történt volna.

A videót azonnal betesszük, amint feltöltik – már csak azért is, mert ezután jött egy beszélgetés, amelyben Váczi megdicsérte, milyen szépen énekeltek így kora reggelt Bódiék. Akiknek akkor épp elvették a mikrofonját, pont úgy, mintha bekapcsolnák. Persze lehet, hogy tök más történt ;)