Durva kordokumentum: Fotók kerültek elő a legelső Nirvana-koncertről

mm
2015.07.21. 11:57

Maggie Poukkula egy teljesen átlagos seattle-i lány, akinek még az apja is teljesen átlagos figura, bizonyos Tony Poukkula egy seattle-i zenész volt a 80-as években, és történetesen egy középisokolába járt Kurt Cobainnel. Maggie Poukkula néhány napja csak úgy kirakta Twitterre a fenti fotót, amihez annyit írt, hogy apám játszik a Nirvanával. Aztán az internet Nirvana-rajongó része gyakorlatilag felrobbant. Eddig annyit  lehetett tudni, hogy a zenekar 1987-ben, a megalakulása évében adta az első koncertjét egy házban. De az egészből leginkább csak a lent hallható 8 perces hangfelvétel maradt fent, néhány fotó kallódik még róla. Most viszont kiderült, hogy képek is készültek, merthogy a koncert nem más, mint Tony Poukkuláék házában volt. Igen a fenti képsorozat a Nirvana legelső koncertjén készült, amiről eddig azt hitték, hogy szinte semmi képi emlék sem maradt fent róla. És igen, az egész annak köszönhetően derült ki, hogy egy lány félig poénból kirakott Twitteren egy képet, amit akkor talált, amikor az apja régi cuccai között kotorászott.