Puzsér Róbert másodszorra fogadott el vélhetően sok pénzt szereplésért az RTL Klubtól, és meglepő módon másodszor is visszaköpött kicsit a műsor vége után. A Csillag születik zsűrizése után ezúttal a Szelfi című realityben mutatta be önszántából saját életét, hogy aztán kiakadjon rajta, mekkora szar volt az egész. "A műsornak eredetileg szánt címet, a "Connected"-et az RTL döntéshozói hamar lecserélték a kínosan közönséges és proli hangzású "Szelfi"-re. Hiszen egy szándéka szerint valódi sorsokat, drámákat és kríziseket bemutató műsorfolyam számára ugyan mi lehetne jobb asszociációs objektum, mint a tini picsák kedvenc időtöltése: a csőrcsücsörítés, a hazug boldogság mindennapos demonstrálása a facebookon. Ha három szóban kell megfogalmaznom, hogy kik lehettek volna ennek a műsornak a nézői, azt mondom: akik nem szelfiznek. Akiket a hideg ráz a szótól is, hogy szelfi.

Nagyon fájdalmas volt azt hallani egy-egy szereplő valóságosabb és őszintébb pillanata során, ahogy beúszik valami retkes popsláger. Leírhatatlanul visszás volt Bérczesi függőségének poklából hirtelen Ada trendi hétköznapjaiba csöppenni, melyeknek feldolgozása pillanatokra sem lépett ki a Reflektor mélység nélküli, hideg fényéből.

Ha ma kérnének fel, nem vállalnám. Ez a műsor ebben a formában számomra nem vállalható. Túl sokszor éreztem a nézése közben tehetetlen frusztrációt. Túl sokszor éreztem, hogy ezúttal ledarált a gép" – fakadt ki Facebookon Puzsér. 

Az kritikákra a másor kreatív főszerkesztője, Rubin Kristóf reagált az RTL-nek. "Az egész sztoriban azt tartom hiteltelennek, hogy kritizálja a műsort tartalmilag, miközben ő volt a legkevésbé bátor abban, hogy megmutassa a saját történetét. Ha jobban bevállalta volna, és nem kellett volna vele küzdeni emiatt, akkor az ő szemszögéből is érdekesebb lett volna a műsor. Ha ő maga többet beletesz, most kevésbé lenne oka kritizálni, hiszen szereplőként rajtunk is múlik, hogy milyen lesz a végeredmény" – zárta le az ügyet.