Ebből a hétből több volt a hétvége, mint maga a hét, de a hét első pár munkanapját Emily Ratajkowski nagyon megnyomta. Mint már az előző hétvégén, most is új filmjét, a We Are Your Friendset promózta, és ehhez egymás után öltözött (vetkőzött) át egyik szexi szettből a másikba, naponta háromba. Ahogy nézzük, ezen a hétvégén végre Ratajkowski is megpihent, úgyhogy most tekintsünk vissza, hogy milyen ruházatban szolgálta ő a kivillanó-kidomborodó testrészekre éhes közönséget ezen az extrarövid héten!  

Keddi egyszerű utcai

Mindkét napon legalább három-három öltözékben fotózták Emily Ratajkowskit, akinek olyan teste van, hogy le se tagadhatná, hogy modellkedéssel lett világhírű. Pedig mindkét nap volt rajta egy-egy olyan szerelés, ami annyira azért nem is kihívó, illetve semmi extra, de persze őt azért egy ilyen sima fehérblúz+farmer-kombóban is megnézi az ember. Főleg, ha a blúz azért alul le van vágva annyira, hogy egy kis hasat lehessen belőle villantani, és ha a trapézfarmer feszül is egy kicsit a fenéken-combon. Ha többet szeretne látni, klikkeljen a képre!

Keddi napközbeni elegáns

Aztán beindult a napi promókörút, interjúk, műsorfelvételek, fotózások. Ehhez kedden Emily Ratajkowski egy barackszínű ceruzaszoknyát vett egy másik fehér blúzzal. Egyedül a tűsarkú, sokpántos cipője az, amire önmagában azt mondanánk, hogy micsoda különleges darab, a többivel Ratajkowski már megint az egyszerű, de nagyszerű elvet követi. Fel kell külön hívnunk a figyelmet arra, hogy ez a feszülős blúz már megint mit emel ki? Nyilván nem.

Kedd esti szexi

Mivel a We Are Your Friends című film könnyűzenéről és DJ-kről szól, a promóciós munka része nyilván a partizás is. (Micsoda embertelen robotot kell elvállalnia ennek a szegény lánynak a megélhetésérét! Belegondolni is borzasztó!) Ratajkowski nyilván jól tudja, hogy csak a saját karrierjét építi, ha a filmjét hírértékű szerelések viselésével promózza, és hát ez kedden össze is jött, ezt az olívabogyó színű szettet a héten már láthatta egyszer a Gumicukorban. Az összeállítás alja olyan terebélyes, hogy az ember alig veszi észre, hogy felsőrész egy apró melltartón kívül nincs is.

Szerdai egyszerű utcai

Másnap megint sima utcai ruhában fotózták először, ha jól látjuk, ez a trapézfarmer ugyanaz, mint ami előző reggel is rajta volt (kb. húsz percre valószínűleg). De ezúttal egy kicsit még hippisebb irányba vitte el a szettet Ratajkowski (stylistja). Itt elsősorban a pöttyös-fodros kis blúzra gondolunk, mert a barnás-lilás kardigán és főleg a dekoltázsból lógó szemüveg (ez valami viccesnek szánt utalás?) inkább a jótanuló diáklányokat idézi, mint a hippiket.

Szerdai napközbeni elegáns

A szerdai megjelenésekhez Ratajkowski egy zsebes-cipzáros kis fekete ruhát vett, és a haját fent összefogva hagyta, amitől szerintünk kicsit Sarka Katára emlékeztet, de lehet, hogy csak túl sokat foglalkozunk Hajdúnéval, azért látjuk őt most már mindenkiben. Jól látszik ebből az összeállításból is, hogy Ratajkowski gyakran nem hagyatkozik különlegesen divatos, feltűnő ruhákra, hanem hagyja, hogy egy-egy szimplább darab emelje ki irigylésre méltó alakját.

Szerda esti szexi

Melyik volt Ratajkowski legjobb szettje?

És akkor nézzük a szerdát, mert persze ezt a napot is egy promóbulival kellett lezárni, a film írójának/rendezőjének, Max Josephnek, illetve főszereplőjének, Zac Efronnak a társaságában.

Ratajkowski hasvillantással kezdte ezt a kétnapos munkahetet, azzal is fejezte be, ez a gyermekméretű pulóverke alig ér le a melle alá. Persze most se tanácstalan az ember, hogy hova nézzen a képen, a legizgalmasabb részre előzékenyen citromsárga kiemelés hívja fel a figyelmet ezen a felsőn.

És innentől megint nem is kell se egy extra frizura, se egy különleges nadrág, máris mindenki Emily Ratajkowskira figyel. Na persze ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a modell-színésznő ruhái szerintünk nem érnek egy vagyont, mert persze, hogy egy vagyont ér nyilván a legtöbb cucc, ami a fotókon látható.

Két nap hat szettjét mutattuk meg ebben a cikkben, és mint mindig a heti trendben, most is van egy kérdésünk a végére: melyik volt a legjobb? Ne titkolja el véleményét, szavazzon!