horoszkóp

Caramelnek bekötötték a fejét

2015.09.06. 09:54

Ne aggódjon érte, nem sérült meg, csupán megházasodott. A Blikk szerint az esküvőt közös gyermekük, Szofi első születésnapjára, augusztus 28-ra tervezték Szilvivel, de végül csúsztak vele pár napot. A lapnak néhány lesifotót is sikerült lőnie az eseményről. Mint írták, a félig vietnámi, félig magyar lány csodaszép volt a menyasszonyi ruhájában.

„Attól a pillanattól, hogy Szilvit megismertem, azt éreztem, hogy gyereket szeretnék tőle. Tudtam, hogy nagyon fiatal, még csak 18 éves, de hittem benne, hogy egy-két éven belül készen lennénk családot alapítani” – mondta Molnár "Caramel" Ferenc négy évvel ezelőtt.

A pár a nagy szerelem ellenére néhány hónap után szakított, de a volt Megasztáros két évvel ezelőtt újra megpróbálta Szilvivel, akivel tavaly nyáron megszületett első gyermekük.