A mai Mokka vendége Varga Viktor volt, aki Kárász Róbertnek és a kicsit késve bekapcsolódó, sejtelmes dekoltázst mutató Demcsák Zsuzsának ecsetelte legújabb dala tudnivalóit. A néha még önmagával is ellentmondásba kerülő Varga azzal indított, hogy 

Változnak a gondolatok a fejemben

– amivel még sokan vagyunk így, de Varga esetében ez azt jelenti konkrétan, hogy elkezdett forgatni egy videoklipet, de menet közben rájött, hogy az túl alpári lett. 

Jól tetted, hogy nem mentél el erre a forgatásra

- mondta Kárász Róbert Demcsáknak, amire Varga Viktor is bőszen helyeselt, pedig a műsorvezetőnő lett volna a sok csajozás után az álomnő az alpárira sikeredett történetben. A dal egyébként az elmúlt egy évről szól

 a szöveget másfél éve írom 

- mondta az énekes, ami így nekünk sehogy sem jön ki, de legalább azt is megtudtuk, hogy a borítóján egy óvszer van és ezért durva meg meghökkentő, bár 25 másodperccel később kiderül, hogy mégsem durva, dehát hogy is lehetne kiigazodni egy emberen, akinek ugyebár folyamatosan változnak a gondolatai.  Egyébként azért esett az óvszerre a válsztás, mert fontosnak tartja, hogy mindenki védekezzen, hiszen egy 27 éves férfinak a csajozás a feladata, főleg ha olyan nagy vadász mint ő. És ekkor jön el a beszélgetés csúcsa:

Aztán ebből lesznek a zabigyerekek

- mondta Varga Viktor arra, hogy nem feltétlen akar mindenki az óvszeres borítójáról beszélgetni és ekkor már Demcsák Zsuzsa szeme is könnybe lábadt. 

A teljes videót itt nézheti meg, ha szeretne mindehhez  még némi szürrealitást: