20150917 150024

Ma tartja Budapesten a Szexmunkások Érdekvédelmi Egyesülete a 15. születésnapját, aminek apropójából egy rövid menetet is tartottak a Baross utcától az Auróra nevű helyig, ahol aztán elkezdődik az születésnapi buli. Nagyjából egy 30 fős társaság vonult az utcán, köztük a menet elején néhány harisnyát és bodyt viselő táncossal, amikor megérkeztek a rendőrök, és 4 táncost igazoltattak, és elvették az irataikat. A helyszíni tudósítónk szerint a menet mostanra befejeződött, mindenki tanácstalanul várja a rendőri intézkedés eredményét. Valószínűleg közszeméremsértés miatt állították elő a táncosokat, akik egyébként fel voltak öltözve, nem lógott ki semmijük. Földi Ágnes, a szervezet vezetője azt mondta, a rendőrség 4 táncos ellen eljárást kezdeményez a hiányos öltözékük miatt. 

„A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai intézkedtek és igazoltattak adatmegállapítás céljából" – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a Velvettel.

Egyébként így voltak felöltözve az előállított táncosok, az esemény pedig bejelentett esemény volt.