Mert most  láthatja, ugyanis az énekesnő elég szerencsétlenül kászálódott be egy Rolls Royce-ba az Emmy-gála utáni buliról hazafelé tartva. Persze már eleve olyan ruhát választott, amiben akár normális esetben is villanthatott volna, ráadásul önök szerint még csak nem is nézett ki jól. 

De aztán ebben a szettben be kellett ülnie egy autóba és akkor már elkerülhetetlen volt, hogy kiessen a melle.

Mutatjuk közelebbről is. Önök is megmondták, hogy a fekete ruha jobb volt, úgyhogy Lady Gaga csakis magára vethet, hogy így járt.