A Hungary's Got Talent második adásának első húsz perce talán az első adás egészénél is szomorúbb volt, mivel felvonultatták benne Magyarország összes olyan szerencsétlenét, akik azzal akarnak érvényesülni az életben, hogy egy kicsit is hasonlítanak egy-egy viszonylag híres emberre. Például David Guettára, Cristiano Ronaldóra, Stallonéra, vagy Michael Jacksonra. 

A húszperces szenvedés után aztán kárpótoltak mindenkit egy halál cuki kislánnyal, aki akkorát ritmikus gimnasztikázott a színpadon, hogy a számat alig bírtam becsukni.

Az tuti, hogy ez a kiscsaj pár év múlva olimpiai bajnok lesz.

Megdöbbentő módon még ezután is láthattunk egy teljesen vállalható produkciót, amiben pár fiatal vaksötétben táncolt ledfényekkel felszerelt ruhában. Ők az Attractionhöz hasonlóan simán világhírűek lehetnének,

csak találjanak maguknak egy vállalhatóbb nevet a Dirty Dance Sopronnál.
 

Ja, és ez volt az a rész, amiben a már napokkal ezelőtt beharangozott vetkőzés is megtörtént, amit Fábián Franciska követett el szavalás közben.

Ha ismerős lenne a neve, az nem véletlen. Tavaly Benkő Dániellel a női nemi szervről szóló, közös könyvet dobott a piacra, előtte meg azért került be a bulvárhírekbe, mert Esther Bible néven pornózott. Utóbbi pedig azért volt érdekes, mert kiderült, hogy ő egy Balaton-felvidéki falu polgármesterének lánya.

Ezeken felül persze ebben a részben is megtörtént az önbizalomdús, ellenben annál tehetségtelenebb emberek szokásos kiröhögése, illetve megint betettek a műsorba pár kretént – szó szerint, mert ez volt a nevük –, akiknek jackasses előadásán Horgas Eszter szerencsére látványosan kiborulhatott.

Ellentétben Sebestyén Balázzsal, akinek viszont baromira tetszett:

Én ilyen műsort akarnék csinálni bazdmeg minden este! Bekapcsolod éjfélkor, és ez megy egy óráig! Nem ez a Vastag Csaba, meg ilyen éneklünk... EZ! [...] Srácok, ez maga az avantgárd! Ezt csak egy nagyon szűk réteg érti, de azok nagyon jól szórakoztak. Én beteg vagyok, de ezt bírom.

És igaza van, mert őket nézni tényleg szórakoztatóbb volt, mint az előző adás bármelyik produkciója. Jövő héten kiderül, hogy tudják-e még emelni a színvonalat.