Mindent bele, Lagzi Lajcsi, bátran,
Renault-t nyerhet most a kazettánkban!

– így kezdődik az (a feltöltő szerint 1990-ben megjelent) reklám, amelyben Galambos Lajos a második lemezét népszerűsíti. Íme, csodálkozzanak rá önök is, a mi napunkat bearanyozta, megkoronázta, ünneplőbe öltöztette.

A hirdetés ránézésre egyértelműen a kilencvenes évek elejéről származik, de egy kicsit pontosítanánk a dátumon: Wikipediája szerint Galambos második lemeze 1991-ben jelent meg, de az az egy év nem sokat számít.

A videót egyébként teljesen véletlenül találtuk meg: emlékeztünk rá, hogy az elmúlt egy évben Galambos egy gyógyhatásúnak mondott készítmény arca volt, amelynek reklámjában sajátos hangsúlyozással közölte, a megoldás önben sejlik! – meg akartuk keresni, hogy megmutathassuk, hogy a mostanában különösen hányatott sorsú zenész egészen a közelmúltig olyan figurának tűnt, akivel el lehet adni dolgokat.

De azt sajnos nem találtuk meg. Ha önöknek sikerül, kérjük, küldjék el nekünk!

hfeswkluharelfhqlewrt