Bármennyire is egyszerűnek tűnt először, nem valószínű, hogy könnyű eset lesz Halle Berry és Olivier Martinez válása.

Pár napja derült ki, hogy a színésznő és férje elválnak, akkor pedig még azt lehetett tudni, hogy a válókeresetet Berry adta be. Azóta viszont már ennek a ellentétéről is jelentek meg hírek.

Bár nagyobb a valószínűsége annak, hogy tényleg Halle Berry kezdeményezte a válást, leginkább azért, mert többen tudni vélik, hogy a keresetet álnéven, Hal Mariaként nyújtotta be október 27-én, kedden.

Az álnévnek egyébként nem sok értelme volt, és nem csak azért, mert a TMZ szerint Halle Berry nem sokkal később

újra beadta a válópert,

– immáron a saját nevén – , hanem mert előtte Martinezzel közösen egy nyilatkozatot is kiadtak, vagyis teljesen felesleges volt titkolni, hogy válnak.

Nehéz szívvel hoztuk meg azt a döntést, hogy elváljunk. Egymás iránti szeretettel és tisztelettel lépünk tovább, ügyelve arra, mi a legjobb a fiunknak. Csupa boldogságot kívánunk egymásnak az életben, remélve, hogy tiszteletben tartják a mi és a gyermekünk magánélet iránti igényét, amint ezen a nehéz időszakon túljutunk.

Halle Berry-nek és Olivier Martineznek házasságuk alatt egy közös gyereke született, és úgy tudni, mindketten közös felügyeletet kértek, de nyilván nem lesz ez ennyire egyszerű. Legalábbis a People egy forrása úgy tudja, Olivier Martinez elég lobbanékony természetű, ami nagyon megijesztette Berryt (aki más források szerint maga is lobbanékony természetű). Igaz, úgy tudni, hogy férje sem őt, sem kétéves fiukat nem bántalmazta soha. De ha esetleg a párnak mégsem sikerülne megegyeznie a gyerek felügyeletének kérdésében, Martinez ellen szólhat a természete, ami párszor már megmutatkozott. Például mikor volt egy kis balhéja Berry exével, Gabriel Aubrey-val, illetve mikor nemrég fejbevert egy embert egy kocsiüléssel a Los Angeles-i reptéren.

Vagyis a pár közösen kiadott közleményének egészen semmitmondó hangulata ellenére is eldurvulhat ez a válás.

A celebeknél szokásos válóokként felhozott kibékíthetetlen ellentétek Berry és Martinez esetében a People szerint többek közt azt takarja, hogy Martinez francia származása miatt leginkább Európában akart élni, ez pedig akár a későbbiekben is probléma lehet, mivel a gyerek közös felügyeletét nehézkes lesz megoldalni, ha a szüleit egy óceán választja el egymástól. Sőt, közös fiukat már most, a válás alatt nem is vihetik el magukkal sehova Kalifornia államból, kivéve ha arra a másik szülő írásos engedélyt ad. És ha már itt tartunk, Berrynek és Martineznek még azt is el kell döntenie, hogy addig, amíg a válás tart, melyiküknél lesz szerencsétlen gyerek.

Vagyis egyre biztosabb, hogy ez a válás sem lesz hisztimentes, és a következő hetekben/hónapokban hallunk még erről az ügyről.

Halle Berrynek amúgy nem ez az első válása. A színésznő első férje a baseball játékos David Justice volt, akivel 1993 és 1996 között voltak házasok. Második férje Eric Benét volt, akivel két és fél év után, 2003 végén döntöttek úgy, hogy elválnak. Nem sokkal ezután jött össze a színésznő Gabriel Aubrey-val, akitől Nahla nevű lánya is született. A modellel öt évig voltak együtt, ezután ment hozzá Berry Olivier Marinezhez.