horoszkóp

Mentő vitte el ifjabb Bodnár Attila édesanyját

2015.10.29. 07:53

A Bors szerint az X-Faktorból ismert ifjabb Bodnár Attila édesanyja teljesen összeomlott fia halálától. Olyan rosszul lett, hogy mentőt kellett hívni hozzá. Az asszonyt már hazaengedték, de egyelőre nem hagyja egyedül a családja.

A lap talált egy néhány hetes videót, amelyen az énekes másik 3-4, hajléktalannak tűnő férfival beszélget a Vörösmarty téren. Ez lehet az utolsó felvétel, ami a halála előtt készült, és egy rejtélyes seb látható rajta ifjabb Bodnár Attila fején.

"Kell egy kis karcolás, az igazi harcosoknak vannak sebeik"

– mondja a sérülésről.

A Blikk arról írt, hogy az énekes nem sokkal a halála előtt elbúcsúzott szeretett édesanyjától.

Hétfő délután öt órakor tudtam meg, hogy elment Attila. Ezt akkor tettem ki, amikor meghalt. Azóta mindennap meggyújtom. Bárki bármit is mond, nagyon jó volt a kapcsolatunk. A múlt héten, 23-án volt a születésnapja. Eljött hozzám, és elbúcsúzott tőlem!

– idézte fel az asszony.

A lap úgy tudja, hogy a fiatalembert már felboncolták, de nem tudták megállapítani a halál okát. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit.