Megnéztük Az éhezők viadalát: kritika

Ha ön most azért kattintott ide, mert kíváncsi, hogy megnézze-e azt a filmet, amelynek magyar címe a lehetetlenül hosszú

központozási katasztrófa, akkor először is spoilermentesen elmondjuk: igen.

Miért?

• Egyrészt, mert ez egy érdekes történet, amelynek a befejezése is érdekes.
• Másrészt, mert nagyon sok szempontból jó, és jobban összerakott film, mint az előző részek.

A sorozatból talán ez az a rész, amely a legtöbbféle közönséget tudja szórakoztatni. Nem feltétlenül a mi korosztályunk az elsődleges célcsoport, de a tizenéves nézőket prímán le tudja kötni a Twilight-szerű gebődés a főhősök között, hogy na, vajon melyiküket választja a jócsaj (Katniss szerepében Jennifer Lawrence). Egy évtizeddel idősebben pedig elszórakozhatunk azon, ahogy a főhősnőnek elege van ebből a helyzetből, mert őt elsősorban inkább a világ megmentése köti le, hagyják már békén.

Már amennyiben a megmentése. Bármennyire is zavaróak a rendkívül hosszan kitartott jelenetek, amelyekben Katniss főleg néz, összességében hitelesnek látszik a sodródása, amely a saját, illetve mások rengetegféle elvárásai között zajlik le benne. Szerencsére nincsenek kínos, belső monológok, legfeljebb egy-két, felnőtt szemmel nézve kicsit erőltetett párbeszéd, de az is főleg a film elején. De aztán egyre átélhetőbb a gyötrődés, hogy tényleg, mégis mit és mennyit kell megmenteni ebből a világból, és lehet-e, akarunk-e olyan világrendet, ami ennek a romjaira épül.

A hosszas nézések okozta dohogásokért viszont kárpótol néhány nagyon jól elhelyezett kivárás. Spoilermentesen: amikor tudjuk, hogy valakik fel fognak bukkanni, de egészen máskor teszik; amikor hosszú másodperceken keresztül tudjuk, hogy igen, itt és most lebukás jön; amikor célra tart az egyik legfontosabb szereplő, és kiélvezzük az utolsó másodperceket is, és amikor kétségek között vagyunk, hogy most végül is összejön-e a szomorú lány a halottal vagy a kutyával a főszereplő valamelyik fiúval.

A film nagyjából közepétől pedig egyre több a rendkívül élvezetes áthallás. Snow elnök például tart egy pompás tévés beszédet, amelyben Angela Merkelként kezd, majd észrevétlenül változik Orbán Viktorrá. És fontos szerephez jut egy kerítés. 

Innen jön a spoileres rész

De először még ideteszünk két fotót, hogy tényleg ne lássa, aki nem akarja.

A fent emlegetett kivárásokról kicsit bővebben: a rejtőzködő csapatra uszított mutánsok csak kicsit később bukkannak fel, mint ahogy arra számítunk, de jól fokozzák a jelenet feszültségét. Ahogy azt is, ahogy az elnöki palota felé sétáló tömegben egy gyerek láthatóan felismeri a főhőst – és nem tesz semmit. Bizonyos értelemben kivárás az is, ahogy a film legeslegvégéig nem derül ki, végül összejön-e Katniss valamelyik fiúval. (Az otthon kuksolós kiborulását vagy elhisszük, vagy nem. De nehéz nem értékelni a jelenet indirekt humorát, amikor gyakorlatilag őrült macskás nő lesz belőle.) 

És a kivárások közül talán ez a legszubjektívebb, de minden másodperce csodás annak a jelenetnek, amikor Katniss már ott áll az emelvény előtt, amelyen Coin szónokol, és amelynél Snow kikötözve várja, hogy lelőjék, és mind tudjuk, hogy itt bizony Coin lesz megölve, de még mindig nem lő, és még mindig, és már azt érezzük, hogy a fene egye meg, látni akarom meghalni, de mennyire, és ekkor jövünk rá, hogy mi is ugyanolyanok vagyunk, mint akik Az éhezők viadalát nézzük, sőt, pont azok vagyunk – na, ekkor lő.

Az eddig felsorolt érdemei mellett nagyon fontos még megemlíteni, hogy milyen szép szimbolikákkal dolgozik a film. Azzal indulunk, hogy az eredetileg fecsegő poszátaként azonosított szereplő, aki az előző részekben a forradalom szószólójává lett, elveszíti a hangját. A történet vége felé pedig szépek a képek, amelyek bemutatják, ahogy Katniss egyedül van, a győztesek falujában, és ő maga sem tűnik győztesnek, egyáltalán. Szép a kontraszt a néhány jelenettel azelőtt látott képsorokkal, amelyekben az elnöki palotában cselleng egyedül, és nem találja a helyét.

Fontosak a virágok is, Snow szimbolikus fehér rózsája, és a húg, Primrose (primula, avagy kankalin) is. Érdekes, mennyire fontos szereplője a történetnek Prim, aki tulajdonképpen alig van jelen a történetben, mégis: azzal kezdődik a sorozat, hogy a nővére helyette indul meghalni. És azzal ér véget, hogy tökéletesen értelmetlenül meghal.

Prim tragédiájára egyébként több testvér-tragédia készít fel minket, csak ebben a részben. Először a Leek-nővérek vesznek oda, amikor az egyikük nem hagyja egyedül a sérült másikat, utána pedig Castornek kell feldolgoznia, hogy Polluxot elragadják a mutánsok. 

Ami nem jó: több eldolgozatlan történetszál is maradt a filmben. Elmismásolták Katniss és Gale utolsó jelentét is, kettejük kapcsolatából hiányzik a megoldás (nem a békülés, hanem hogy két mondatnál többet váltsanak egymással).

Pár mondatnál bővebben azt sem tudjuk meg, hogyan nyerték meg a lázadók a háborút. Az odáig tiszta, hogy rátámadtak az emberekre, akik sorba álltak Snow palotája előtt, hogy átjussanak a kerítésen (amely mögött védelmet reméltek a háború elől), csakhogy Katniss eközben elájul, és később sem sietnek annyira részletezni neki, hogy pontosan mi történt. Hajlama van elájulni, amikor valami fontos történik: a lelövésekor a lázadóknak meg sikerül összeállniuk a második körzettel, de ezt is csak utólag tudja meg.

Illetve elhagyhatnánk a történet végéről a giccset, de akit ez nagyon zavar, inkább sétáljon ki az ágyban fekvős jelenet után a moziból, mert ami utána jön, igazából szükségtelen. Szívesen láttunk volna még jelenetet viszont Joannával (Jena Malone), aki egészen más karakter, mint az összes többi, jó nézni.