A Blikk szerint a Nemzet Színésze egy rossz mozdulat következtében esett el, és csonttörést szenvedett, ezért három hete kórházban ápolják.

Úgy tudom, hogy Irénke elcsúszott a fürdőszobában, és eltörte vagy a medence-, vagy a csípőcsontját. Ennek már három hete. Azóta sajnos nem tudok róla többet, de itt a környéken mindannyian nagyon aggódunk érte, szeretjük őt, és nem szeretnénk, ha valami komolyabb, maradandó baja lenne

– mondta el a lapnak egyik szomszédja.

Psota Irénre állítólag hosszas felépülés vár, a kórházból a rehabilitációs intézetbe szállítják majd. A színésznő az utóbbi időben már sokat betegeskedett a tüdejével. Január elsején hajnalban ugyancsak az otthonában lett rosszul, fulladni kezdett, de szerencsére a gyors orvosi beavatkozás segített rajta. Tavaly márciusban pedig szívinfarktus miatt került kórházba, ahol szívkatéteres beavatkozást hajtottak végre.