Folytatódik a szépségkirálynős dráma, most a német versenyző, Sarah-Lorraine Riek szólt be a nyertesnek egy műsorban, szerinte senki sem szavazott a Fülöp-szigetek szépségére, Pia Alonzo Wurtzbachra. Az egész tragikomédia akkor kezdődött, mikor a műsorvezető először a második helyezettet jelentette be elsőnek. A kolumbiai Adriana Gutierrez szépen meg is hatódott, fejére került a korona, amikor Steve Harvey közölte, hogy Rossz lányt hirdettek nyertesnek, kicsit örülhetett, majd jól levették róla a koronát. Megaciki.
Magyar döntős nem, botrány viszont volt a Miss Universe-en
Miss Kolumbia egyébként nagy lelki erőről tett tanúbizonyságot, hogy semmit sem vágott földhöz és nem küldött el senkit sehova élő adásban, hanem szépen mosolyogva tűrte, hogy leapplikálják a fejéről a koronát, majd ráteszik máséra, hiába tudta, hogy mostantól a világ összes szépségversenyes összeállításban örökre ott lesz ez a baki. A tévesen győztesnek hirdetett lány megmutatta, hogyan kell tartással viselni egy ilyen megalázó helyzetet.
Mégis Miss Columbia az igazi királylány
Erről kérdezték a német versenyzőt is, aki kendőzetlenül kifejtette a véleményét. Szerinte ugyanis eleve a francia versenyzőnek kellett volna nyerni, de ő még a koronától megfosztott Gutiereznek is örült volna. Arra a kérdésre, hogy miért mindenki a kolumbiai versenyzőt vigasztalta ahelyett, hogy a baki miatt valószínűleg ugyanúgy feszengő valódi nyertesnek gratulált volna, Sarah-Lorraine Riek csak annyit mondott az a videóban:
Mert egyikünk sem szavazott rá. Sajnálom, hogy ezt kell mondanom.