Amikor a januári Golden Globe díjátadón Chrissy Teigen bemutatta az ARCOT, ami talán még magát Derek Zoolandert is izgalomba hozta, az már előre jelezte, hogy az idei akár a sírós celebfejek éve is lehet. Jó, nem lett az, de azért volt néhány igen derék próbálkozás.

Már rögtön februárban láthattuk, ahogy Courteney Cox egy baráti beszélgetés során sírdogál, és nagyon elkeseredettnek tűnik. Azóta sem derült ki, mi volt a nagy szomorúság oka, bár decemberben végül felbontotta eljegyzését, nem valószínű, hogy tíz hónappal korábban már ezt siratta.

  

Valami lehetett februárban a levegőben, mert pár nappal később egy újabb celeb zokogott az utcán, elég váratlanul. Mickey Rourke lelke Valentin napon, kutyasétáltatás közben reccsent meg kicsit valamiért, és itt is teljes az információhiány, legalábbis az okok tekintetében.

   

Itt még korántsem volt vége a rossz csillagállásoknak, ugyanis ismét pár nappal később Julia Roberts volt az, aki nyilvánosan pityergett, igaz, az ő esetében nem lehetetlen, hogy csak szerepe miatt tette mindezt. A színésznőt ugyanis épp forgatás közben fotózták le ebben a helyzetben, de valamiért mégis nagyon civilnek tűnt az elkeseredés.

Az Oscar-díjátadón is fellépett némi dráma a színfalak mögött, de ahhoz nem eléggé rejtve, hogy ne készüljön erről is pár fotó. Selena Gomez valamiért nagyon kiborult, olyannyira, hogy sírós arccal guggolt Rosie Huntington-Whiteley lábaihoz.

  

A legautentikusabb utcán zokogást végül májusban mutatta be a trashkirálynő Lindsay Lohan, aki nem csak arra ügyelt, hogy egy milánói utcán szétcsúszott fejjel balhézzon épp aktuális pasijával, de mindehhez szépen fel is öltözött.

Ezekért a csodás fotókért még mindig kattintani kell, de azóta is megéri.