Hiszen az élete csupa veszély és kaland. DiCaprio Ellen DeGeneres műsorában járt, ahol nemcsak arról mesélt, hogy milyen körülményes szakállat növeszteni és viselni, hanem a majdnem végzetes baleseteiről. 

Tényleg nem sokon múlt.

Egyszer egy ejtőernyőzésnél voltak kisebb gondok az ernyővel. Mind a kettővel, ami azért elég kellemetlen ugrás közben. Aztán szerencsére a póternyő végül kinyílt, és DiCaprio még a lábát sem törte el. Na, ez a mázli. 

A másik sztori pedig egy orosz repülőgépen történt, amin az egyik motor elszállt, maradt egy, azaz egy darab.

Azt hittem, már meg is haltam, és a mennybe mentem, mert senki sem mondott semmit. 

A kényszerleszállást csak a kerekek bánták, a színész túlélte. A videót már DiCaprio orosz akcentusa miatt is érdemes megnézni, vagy azért, hogy elmondja, mennyi minden ragadt a szakállába, amit A visszatérő miatt 6 teljes hónapig növesztett.