Azt írja a Page Six, hogy Lindsay Lohant pénteken (január 8.) kidobták egy manhattani bárból. Azért, mert húsz percet töltött a húgával (Aliana Lohan, modell) a VBar vécéjében, amikor pedig egy pincér rájuk kopogott, hogy jól vannak-e, illetve szíveskedjenek távozni, akkor

  • rasszista sértésekkel bombázta,
  • arról érdeklődött, ghánai-e,
  • amikor pedig egy másik vendég megpróbált közbelépni, leköpte.

Ekkor húgostul kihajították, csakhogy a barátaik visszamentek, és azzal fenyegették a pincért, hogy összeverik. Négy rendőrnek kellett hazaküldeni őket. Feljelentés nem történt.

Lohan korábban sokszor bajba került: rengeteget ivott, kábítószerfüggő volt, lopott, megsértette a próbaidejére vonatkozó szabályokat, szóval mindent megtett azért,  hogy balhés életűnek tartsák. Egy ideje színházi színészként próbált érvényesülni Londonban, de úgy látszik, visszatér régi önmagához.