horoszkóp

Matthew Perry: a jóbarát, aki nem lesz ott

2016.01.15. 10:46

Úgy néz ki, hogy egy kicsit foghíjas lesz a csapat, mert Matthew Perry mégsem fog szerepelni a Jóbarátok két órás különkiadásban, amit február 21-én mutatnak be és James Burrows rendező előtt tiszteleg majd – számolt be a Time magazin

Bár azt már korábban közölték, hogy az összes szereplő nem feltétlenül lesz egyszerre ugyanabban a szobában, az csak most derült ki, hogy Matthew Perry egyáltalán nem lesz ott a forgatáson. A képviselője, Lisa Kasteler ugyanis közölte, hogy a színész tökre nem ér rá, mert éppen az „The End of Longing” című színdarabot próbálja Londonban.

"Más szóval, ez nem az az újraegyesülés, amiben az emberek reménykedtek"

– jegyezte meg Lista Kasteler. Azt ugyanakkor hozzátette, hogy Matthew Perry talán felvesz valamit a műsorhoz, így abban még lehet reménykedni, hogy legalább egy rövid bejátszás erejéig szerepelni fog benne.