- Január 23-án, szombaton, 19:40-kor elkezdődött A Dal.
- Ebben a közmédiás műsorban választják ki (hat adás legvégére), hogy ki lépjen fel - Magyarország dalművészetét képviselve - az Eurovíziós Dalfesztiválon.
- Mi a Duna Worldön nézzük, de nézheti az interneten is, ha nincs tévé közelében.
- Az eseményeket élőben közvetítettük, és legközelebb ön is beszállhat, ha levelet, vagy kommentet ír nekünk.
-
Az igazsághoz hozzátartozik,
hogy nem merném azt mondani, hogy ez rossz dal volna. Bocs, Petra, nem úgy gondoltam! Csak lehetne acélosabb. De csak így tovább!
Nézzék, olyan fiatal még! És már ilyen fiatalon színvonalas dalokat ír, ez tók jó.
-
Azt hittem
a műsor nyitótáncánál hipnotikusabb élmény nem lesz az első félórában, de a zsűri mögötti kivetítő egészen elzsongított.
-
Csilla lekareszezte Frenreisz Károlyt!!!
Bátor. Amúgy tetszett neki Odett dala.
-
Odett magányosan elpörög a színpadon
Zenekar nélkül olyan hülyén mutat, hiába jó a dal, a smink, a ruha, a minden.
-
Odett már nem először versenyzik a Dalban
2013-ban is próbálkozott a műsorban Odett, akinek 2010-ben jött ki első szóló kislemeze, azóta pedig annyira népszerű lett, hogy gombamód szaporodnak a fátyolos hangú énekesnőkkel próbálkozó zenekarok. 2013-ban ezzel a dallal indult:
-
Létezik olyan ember, aki szerint Odett Puskás Petire hasonlít
Most hallottam, és tényleg. Ugyanúgy csúszkál Odett hangszíne élőben.
-
Odett - Stardust
Ez szól most.
Mit szólnak hozzá?
-
Jaj, vajon miben lesz Tatár Csilla?
Aki ugye a műsort vezeti, Harsányi Leventével. Ez részben azért érdekel minket, mert ma kaptunk egy pöpec sajtóközleményt, amely szerint
Tatár Csilla rövidben, Fatima pine up stílusban, Freddie pedig sportos casual-ben áll ma este a színpadra. A Dal 2016 stylist csapata ügyel arra, hogy mindenki megőrizze a saját stílusát, illetve, hogy a ruha, a smink és a haj harmonizáljon egymással és jól mutasson a képernyőn is.Igazából főleg Mohamed Fatima pine-up, vagyis felfenyő-stílusára vagyunk kíváncsiak ;)
-
Odett csillámport nyelt
Ezt ő mondta, miközben annyit hadonászott, hogy már attól izomláz lett a kezemben, hogy néztem.
-
Nagy reményekkel vágunk neki az adásnak,
mert úgy értesültünk, hogy a technikai stáb gyakorlatilag ugyanazokból a szakemberekből áll, mint akik a Sztárban sztárt készítették. Vagyis sokat várunk az operatőrök, a hangmérnökök, az adásrendező, és a többiek munkájától, mert már adtak rá okot.
-
Odett nem akar szentimentális lenni,
de az.
És már a rossz hangosításnak köszönhetően egy vödörből szól a Sturdust.
-
Hogyan tudok szavazni?
Ha önben ez a kérdés fogalmazódott meg, segítünk, hogy ne kelljen az óriási Harsányi Leventétől megtudnia, az automatikusan induló videón. Egyszerűen nyissa meg a telefonján azt az alkalmazást, amelyeken keresztül új alkalmazásokat szokott letölteni. Aztán keressen rá, hogy „a dal 2016”. Nálam így néz ki.
Ami nagyon jó: az app semmihez nem igényel különleges engedélyt. Igaz, utána névvel, malcímmel és telefonszámmal kell regisztrálni, aki pedig kitalálta a captchát okostelefonra, az törjön sziklát mozsárban.
A regisztrációnál mindenképp valódi mailcímet adjanak meg, mert arra küldik a visszaigazoló emailt. Ha ez megvan, be lehet lépni, nagyjából ezeket fogják látni. A következő műsoros képernyőfotó helyett szavazás lesz majd, ha megy az adás. Középen a versenyzőket láthatja, a jobbszélen pedig a főmenüt.
-
Nézze meg, hogyan tömi a fejét Harsányi Levente
egy szendviccsel!!!!
Fontos momentum, örülök, hogy megmutatták a szerkesztők.
-
Nem véletlenül érdeklődünk,
hogy Tatár Csilla mit visel: tavaly nagyon érdekes szettekben volt, a döntőben pedig végképp kitettek magukért az öltöztetéséért felelős személyek.
Nekünk ez a fekete papírerdő a kedvencünk a szériából.
-
Már csak azért is rendkívül izgatottak vagyunk
Mert tegnap kaptunk egy sajtóközleményt, amely szerint más lesz a műsor főcíme, mint az utóbbi években. Eddig ugyanis az előző évi nyertes dalának prüntyögős-instrumentális változatát hallhattuk az adások elején, most viszont a következőre számíthatunk:
Újszerű intro-val készül A Dal 2016 stábja, amihez klipet forgat a Budapesti Operettszínház zenészeiből alakult kamarazenekar közreműködésével. Az intro alap felvételét minden héten aktualizálják az előző adás fellépőivel, az elsőben az előző évek „Dalosai” bukkannak fel. Hogy mi lesz a zenekar pontos szerepe a produkcióban? Ez majd szombaton a műsor első elődöntőjében derül ki.
Az intro mellett Turi Lajos irányításával különleges nyitószám készül az adott adás fellépőivel. Kimondottan látványos, dinamikus és fesztivál hangulatú lesz a produkció, amelynek zenéje és koreográfiája minden adásnál változik – mondta el a koreográfus.
Szóval most mindjárt kiderül, milyen a közszolgálati fesztiválhangulat!
-
És ki nyerte a nemzetközi döntőt?
Az Eurovízió tavalyi győztese a svéd Måns Zelmerlöw, aki ezzel a dallal nyert, amelyre valószínűleg emlékeznek is.
Jól alakulnak a dolgai: tavaly júliusban kiadott egy lemezt, tizenhét állomásos európai turnét nyomott le, aztán még Kínába is elvitte az albumát.
Minthogy ő svéd, az idei nemzetközi verseny is Svédországban, még közelebbről Stockholmban lesz.
-
Tatár Csilla eddig hibátlanul tolja
Két mondata volt kábé, de azt simán megugrotta.
Big gratu!
-
Ki nyert tavaly?
2015-ben A Dalt Boggie, vagyis Csemer Boglárka nyerte, a Wars For Nothing című dallal.
A győztes magyar versenymű a nemzetközi mezőnyben ugyan bekerült a döntőbe, de ott a huszonhét versenyző közül a huszadik helyet szerezte meg.
Boggie ettől függetlenül turnézgat, sőt, külföldi fellépéssorozata is volt az MTVA támogatásával. Nemrég jelent meg új dala, a saját közegében viszonylag sikeresnek tekinthető.
-
Nettó 3 perce
sírjuk vissza Trianont a Compact Discót, ByeAlexet és Csemer Boglárkát.
-
Ezt az antimetál kürtös intrót,
a filharmónikusok megszólalásával és a csodálatos felszopó szöveggel...
már nagyon vártam.
-
Na erre nem számítottam
Mért táncolnak ilyen lakossági technóra a lányok és fiúk?
-
Elgondolkodott már azon,
hogy mi lehet Pierrot valódi neve?
Ha nem tudta a választ, segítünk: Marosi Z. Tamás
Ez pedig a honlapja, amely bámulatos!
-
Kicsit csalódott vagyok,
mert nem én nyertem a lottón.
-
Király Viktor már ennyire készül
Ő nem versenyzik, csak énekel egyet A DALBAN!!!
Tonight!!! Ma este #adal #mustwatch #turnyourvolumeup #theband #lovemyjob #eurovision
Közzétette: Viktor Király – 2016. január 23. -
Ólomlábakon cammog az idő,
de már kezdődik.
KEZ-DŐ-DIK!
-
Ideje megemlékezni a zsűriről
amely idén is négytagú, és mély megdöbbenésünkre nincs köztük Rákay Philip.
Pierrot (zenész, producer) megmaradt a tavalyi zsűriből, amit a bemutatkozó oldala úgy tálal: „képviseli a folyamatosságot a nemzeti dalválasztó show döntnökei közt”, ebből talán ennyi elég is.
Rúzsa Magdit, a zsűri tavalyi dísznőjét idén Zsédára cserélték, aki ugyancsak sikeres énekesnő és zenész. Egy kicsit izgatottak vagyunk, hogy Frenreisz Károlyt vajon látjuk-e majd napszemüveg nélkül - ő a harmadik zsűritag.
A negyedik pedig Both Miklós, és alighanem rájöttek, hogy ő is énekes-zenész.
-
Úgy tűnik megvan a sorrend!
Már ha lehet hinni annak, hogy az MTVA honlapján megváltozott a fellépők listája és már nem betűrend szerint szerepelnek az előadók. Tehát a sorrend a következő:
Odett
Mohamed Fatima
By The Way
Mushu
Török Jázmin
Benji
Egy Másik Zenekar
Veres-Kovács Petra
Freddie
Tolvai Reni
-
Van 5-ös a lottón!!!
És már csak 10 perc a 2016-os A Dal első adásáig. Micsoda nap!
Micsoda nap?! -
A ma esti összes fellépőt
jól megnézheti magának az alábbi galériában, amelynek teljes képanyagát az MTVA bocsátotta rendelkezésünkre. A képek mellé írt szövegbe linkeket rejtettünk, amelyek a dalaikat tartalmazó oldalakra vezetnek. Varázslat! -
Mivel összesen harmincan versenyeznek
ebben a műsorban, a mezőnyt három részre osztották. Az első adásban Benji, a ByTheWay, az Egy Másik Zenekar, Freddie, Mohamed Fatima, a Mushu, Odett, Tolvai Reni, Török Jázmin és Veres-Kovács Petra lépnek fel. A maradék húsz fellépő a következő két szombaton jön, aztán az első körben továbjutottak egy része csap össze a másikkal, és a többi. Összesen hat adás lesz.