Sok mindent elmondtak Michael Jackson életében és halála óta is arról, hogyan viszonyult ő maga a bőrszínéhez, mi okozta annak látványos megváltozását, és úgy egyébként milyen a helyzete azoknak a színészeknek, akik nem a fehér bőr privilégiumával születtek.

Ez a poszt nem minderről szól.

Ez a poszt arról szól, hogy egy hamarosan forgatandó, 2001-ben játszódó filmben Michael Jacksont Joseph Fiennes fogja játszani, aki egy fehér bőrű színész. És aki nemrég azt mondta, hogy őt is meglepte a dolog, de hisz abban, hogy az énekesnek valamilyen bőr-rendellenessége volt, ezért a bőre tónusa közelebb állt az övéhez, mint egy fekete bőrű színészéhez.

A dolog azért vált ki most rengeteg ellenérzést, mert 2015-ben és 2016-ban is felháborodást keltett a filmes szakma körében a tény, hogy az Oscar-díjra jelölt művészek között kizárólag fehér filmesek vannak.

A CNN pedig előásott egy interjút, amelyek Michael Jackson 1993-ban adott Oprah Winfreynek. Ebben a zenész ezt mondta egy készülő reklám ürügyén:

Miért akarnám, hogy egy fehér gyerek játsszon el? Fekete amerikai vagyok. Büszkén vagyok fekete amerikai. Büszke vagyok a népemre. Büszke vagyok arra, aki vagyok.

A helyzet tehát tovább bonyolódik.