- Február 27-én, szombaton, 19:40-kor elkezdődött A Dal döntője.
- Ebben a közmédiás műsorban választják ki, hogy ki lépjen fel - Magyarország dalművészetét képviselve - az Eurovíziós Dalfesztiválon. Már volt öt adás, most dől el, ki utazik májusban Stockholmba.
- Mi a Duna Worldön nézzük, de nézheti az interneten is, ha nincs tévé közelében.
- Az eseményeket élőben közvetítjük, és ön is beszállhat, ha levelet, vagy kommentet ír nekünk.
-
Vásáry André dala tökéletes meleghimnusz
Nincs mit szépíteni, ez legalább annyira tökéletes meleghimnusz, mint Kylie Minogue Your Disco Needs You című száma. És mint ilyen, nagyon is helye van az Eurovízión.
-
Hogy születik ma a nyertes?
A zsűri most is értékeli a produkciókat, a legtöbb pontszámot kapó négy közül pedig a nézők, azaz önök döntenek majd. Izgalmas!
-
Kik lépnek fel ma este?
Ha látta az eddigi adásokat, akkor tudhatja, hogy ma este csupa olyan dalokat hallhat majd, amit már harmadszorra adnak elő a versenyzők (háromkörös ez a verseny, a harmincfős mezőnyt először háromfelé osztották, a továbbjutókat kétfelé, és ez a vége). Szóval nagy meglepetésre ne számítsanak, de őket láthatják ma:
- Berkes Olivér & Tóth Andi;
- Freddie;
- Kállay Saunders Band;
- Mushu;
- Oláh Gergő;
- Parno Graszt;
- Petruska;
- Vásáry André.
Mindjárt foglalkozunk velük részletesebben is.
-
És melyik magyar versenyzőt győzte le?
2015-ben Boggie, vagyis Csemer Boglárka nyerte, a Wars For Nothing című dallal, úgyhogy ezt a dalt küldtük az Eurovízióra.
Ott ugyan bekerült a döntőbe, de ott a huszonhét versenyző közül a huszadik helyet szerezte meg.
-
Ki nyert tavaly?
Måns Zelmerlöw nyert tavaly, aki svéd, ezért vannak az idei végső fordulók Stockholmban. Ezzel a dallal győzött, amire olvasóink többsége azt mondja, botrányos nyúlás.
-
Üdvözöljük önöket újra itt!
Ezennel megnyitjuk a Velvet élő közvetítését A Dal című tévéműsor idei utolsó adásáról. Ha eddig egy részt sem láttak volna: ebben választják ki, melyik dal és előadó versenyez Magyarország színeiben az Eurovíziós Dalversenyen. Ezt idén Stockholmban tartják majd, az első elődöntő május 10-én lesz, és ha a magyar győztes továbbjut, akkor 14-én, a döntőben szerepel majd.
A versenynek komoly tétje nincs: egy közös, európai buli, amit egyszerre közvetítenek, és a győztes dalt kicsit gyakrabban lehet majd hallani a következő hónapokban.