Zimány Linda 30 éves lett, abbahagyta a glammodellkedést, elkezdte jogi pályáját, és bár kvázi visszavonult a celebléttől, a Velvettel kivételt tett és interjút adott,
Nemrég egy Szily Nórával készült interjúban azt mondtad, sajnálod, hogy soha nem tudod megmutatni, mit gondolsz valójában, hogy milyen az igazi Zimány Linda. Szóval milyen az igazi Zimány Linda?
Abban az interjúban leginkább arra éleződött ki ez a mondatom, hogy soha nem kérdeznek meg semmiről, hanem csak írnak valamiről. Levesznek az Instagramomról mondjuk egy képet, és ha épp lentről fotóztam magam, akkor vastagabb a felső ajkam, ha föntről, akkor vékonyabb, ha kontúrozva van az orrom, akkor biztos, hogy megint megműttettem, hogy ha nincs, miért olyan. De az életemről, hogy mit csinálok egész nap – ami azért nem is baj –, nem sokat tudnak az emberek. Unalmas is lenne, mert egész nap egy irodában ülök.
Amikor azt mondtam, hogy soha nem kérdeznek meg olyan dolgokról, amiről beszélnék, arra gondoltam, hogy a dolgok nagyon elmentek egy olyan irányba, hogy csak a külsőségekről szól minden.
De te sem mutattál magadból mást a külsőségeken kívül.
Igen, csak közben egy saját utat kezdett járni ez a történet, és úgy éreztem magam, mint egy elhagyott kiskutya, akit dobálnak jobbra-balra, és senki nem gondol bele abba, hogy élete van.
Nemrég priváttá tetted az Instagram-profilod, és úgy tűnik, mintha visszavonultál volna. Nem nyomaszt, hogy ahhoz képest, hogy eseményeken sem jelensz meg, még mindig celebként tartanak számon?
Az, hogy felismernek, nem zavar, azzal megtanultam együtt élni. Nálam ugye nem az volt, hogy szerepeltem egy valóságshow-ban, és akkor hirtelen nagyon híres lettem, hanem tizennégy éves korom óta fokozatosan lettem ismert. Azóta meg már eltelt egy csomó idő, bele se merek gondolni mennyi, de persze mindenki tudja, hogy 30 lettem. Ha már itt tartunk, a kedvencem az, amikor egy 14 éves kori fotómat odatesznek egy most készült fotó mellé azzal a szöveggel, hogy mennyit változtam. Könyörgöm, persze hogy megváltoztam! Nyilván soha nem tagadtam, hogy itt-ott volt szájfeltöltésem, de nem hiszem, hogy ez probléma kéne hogy legyen.
Az ember változik, ami normális, és még fogok is változni. Most már csak öregszem.
Annak fényében, hogy Britney-hasonmásként indult be a karriered, most így visszatekintve elvállalnád újra azt a riportot a Fókusznak?
Nem a Fókuszban szerepeltem először. A Z+-on (egykori Viva TV) volt a Lilunak a Mizujs című műsora, és ott kerestek hasonmásokat. Abszolút poénból jelentkeztem, nem gondoltam volna, hogy ebből ez lesz. A szüleim pedig hagyták, mert extrovertált kislány voltam, szerettem szerepelni. Tök mindegy, hogy matekverseny vagy szavalóverseny volt a suliban, nekem mindenen el kellett indulnom.
Akkor, amikor gyakorlatilag gyerekként ismert lettél, nem kaptál beszólásokat az iskolában?
A közvetlen környezetemben nem tapasztaltam ezt. Persze akkoriban nem volt Instagram, nem volt Facebook, emiatt pedig még nem volt olyan bullying, mint most. De ma már biztos, hogy kikészülnék. Nagyon pozitívnak tartom az amerikai gondolkodást ebben a témában. Ott minden évben van egy Stop bullying-nap, amikor kékre festik a szájukat és kék pólóban mennek suliba a gyerekek. Amerikában sokszor már öngyilkosságba szekálják egymást a gyerekek, és tökjó, hogy ezzel a nappal megpróbálják beléjük nevelni, hogy fogadják el egymást. Szerintem ebben itthon még egy kicsit le vagyunk maradva.
Hajlamosak vagyunk nagyon hamar ítélkezni mások felett, és nem ez az, ami előre vinné a társadalmat vagy az országot.
Annak ellenére, hogy nem akarsz már celeb lenni, rengeteg követőd maradt. Érzed annak a súlyát, vagy a felelősséget, hogy Instagramon esetleg befolyásolod bármennyire is a téged követő fiatal lányok világképét?
Azok a kislányok, akik Instagramon követnek, valószínűleg azért teszik, mert szeretik nézni a képeim, mert szépnek találnak, vagy tetszik nekik, hogy utazom, vagy hogy Amerikában megnyertem egy szépségversenyt, de eddig nem éreztem úgy, hogy ez negatívan jött volna le. Persze ha nekem lenne egy tinédzser gyerekem, elmondanám neki, hogy nem kell mindent elhinni, hogy nem szabad ahhoz hasonlítani az életet, amit Instagramon látsz, hisz ott mindenki a legszebb pillanatait, a retusált fotóit fogja megosztani, azt, hogy élete párjával sétál egy nyaraláson, pedig lehet, hogy három évente csak egyszer tudnak elmenni, mert egyébként mind a kettő dolgozik mint az állat. Én sem posztoltam Los Angelesből, ha épp magányos voltam, vagy szar kedvem volt. Nyilván azt posztoltam, hogy boldogan ülök Santa Monicán és nézem a naplementét.
De ilyen szempontból akkor a te instád is becsapós, és egy 14 éves kislány, aki bekövet téged, meg még egy rakás másik celebet, ezt látja.
Ezért is próbálok visszavenni. Ha megnézed az Instagramom, már csak szelfi van rajta, meg néha mondjuk egy reggelizőhely, vagy egy idézet. Azt hiszem, inkább azt kéne tudatosítani a fiatalokban, hogy nem erről szól az élet.
Nyilván már nem teszel ki olyan képet, amin a pároddal együtt vagytok, hisz mint mondtad, a magánéletedről nem posztolsz. De amióta tavaly nyáron Kedves Ferenccel a Fókuszban bejelentettétek, hogy együtt vagytok, azóta beszélni sem akarsz erről?
Egyrészről jó, hogy nem posztolok, vagy beszélek erről, másrészről viszont fáj, mert látom az ismerőseimet mondjuk Facebookon, hogy eljegyezték karácsonykor, vagy gyereke született, vagy akármi, és azonnal kiposztol róla egy képet, mert nyilván ha az ember boldog, akkor a világgal megosztaná a boldogságát. De én ezt nem tehetem meg, mert tudom, hogy másnap tele lesz vele a sajtó.
Ezek szerint még az a tavalyi hír sem igaz, hogy idénre gyereket tervezel?
Most volt egy fotózásom az Esküvő magazin számára, ahol azt kérdezgették, hogy akkor most esküvőm lesz-e. Nem! Egyszerűen csak felkértek egy magazintól egy címlapfotózására. Ennek is majdnem az lett a vége, hogy "Zimány Linda férjhez akar menni", miközben el nem hangzott ilyen a számból. A gyerek téma is ugyanez. Nyilván, ha megkérdezik, hogy egyszer szeretnék-e gyereket, akkor azt mondom, hogy persze, hogy szeretnék gyereket, mindenki szeretne! Benne van az ötéves tervben, hisz 30 éves vagyok és 35 évesen azért csak szeretnék már gyereket, de mindennek megvan az ideje.
Most már hivatalosan is ügyvédjelölt vagy?
Igen, már felavattak, csak annak van egy átfutási ideje.
Nem bántad meg, hogy ennyi idő alatt sikerült csak eljutni idáig, hogy jogászként kezdj el dolgozni, és eddig minden mással foglalkoztál?
Nem, szerintem nagyon jó volt az időzítés. Bár tavaly januárban, amikor megkaptam a dimplomát, azt éreztem, hogy még nem vagyok kész.
Pedig nem vagyok egy hülye nő, azért egy jogi egyetemet elvégezni nem könnyű, és engem szivattak is rendesen, vért izzadtam ezért a dologért.
Volt mostanában olyan per, vagy olyan ügy, amin szívesen dolgoztál volna?
Egy csomó! Én kos vagyok, és emiatt nagyon rossz, de türelmetlen vagyok, még magammal szemben is. Már csinálnék mindent egyedül. Volt nemrég egy büntetőügy, aminél meg voltam őrülve, hogy úristen mennyire csinálnám. De közben meg nemrég elmentem egy tárgyalásra, mint ügyvédjelölt, és mondtam is, hogy elsírtam volna magam, ha a bírónő rámszól úgy, mint a kollégámra.
Nem félsz attól, hogy a jogász szakma részéről is ugyanazt a beskatulyázást kapod majd, mint eddig, hogy “ez csak a Zimány Linda”?
Nem. Teljesen máshogy reagál erre a jogásztársadalom. Szerintem azért, mert ők is átmentek azon, amin én az egyetemen, és tudják, hogy mivel jár egy jogi egyetem elvégzése, hogy mivel jár egy ügyvédjelölt élete. Én azt látom, hogy ők abszolút pozitívan élik meg azt, hogy én ezt megcsináltam, mert akkor csak nem vagyok olyan hülye. Azért ők nem a bulvárt olvassák, hanem a HVG-t.
Ha most jogászként kezdesz el dolgozni, akkor minden mást hátra hagysz? A Sugarbirddel mi a helyzet? Az ennyi volt?
Igen. Bár Los Angelesben még segítettem nekik az elindulásban, de csak mint üzletasszony, nem mint modell.
Ilyen szempontból átadtam a terepet a fiatalabbaknak. Már nem fér bele az életembe.