A Vanity Fair áprilisi számából derült ki így laza 37 év után, hogy Meryl Streep és Dustin Hoffman az 1979-es Kramer kontra Kramer c. film forgatásán közel sem bírták egymást.

Ez az a film, aminek köszönhetően Meryl Streep igazi sztár lett, annyira, hogy rögtön meg is kapta a legjobb női mellékszereplőnek járó Oscart. Streep olyanokkal versengett a szerepért, mint Faye Dunaway és Jane Fonda, végül mégis ő kapta meg, viszont már a forgatás első napjain kiderült, hogy a Kramer kontra Kramer gyakorlatilag átváltott Streep kontra Hoffmanná.

Az történt ugyanis, hogy a második forgatási napon a Ted Kramert alakító Dustin Hoffman konkrétan felpofozta a Joanna Kramert alakító Meryl Streepet. De nem csak úgy eljátszva azt, hanem egy konkrét, vörös foltot hagyó pofont adott neki.

Ezután Hoffman többször is provokálta Streepet a színésznő magánéletére való utalgatásokkal, állítólag azért, hogy olyan reakciókat váltson ki belőle, amik szükségesek a szerephez.

Viszont a forgatások alatt a kettejük közt kialakult feszültség nem maradt meg a kamerák előtt. Mikor Meryl Streep változtatásokat javasolt karaktere viselkedésével kapcsolatban, Hoffman állítólag beszólt neki:

Meryl, miért nem állsz már le a feminizmus zászlajának cipelésével, és játszod inkább el a szereped?

Hoffman és Streep között itt állítólag már ugyanolyan volt a helyzet, mint filmbéli karaktereik, a válófélben lévő Ted és Joanna Kramer között.

Mindezek egyébként Michael Schulman Meryl Streep életéről készülő könyvéből derültek ki, és nagyon valószínű, hogy nem ez lesz az egyetlen érdekesség a hamarosan megjelenő életrajzban.

(forrás: Jezebel)