Ahogy arról beszámoltunk, Demcsák Zsuzsa hétfőn hajnalban igazoltatták a rendőrök budapesti lakása közelében, mert felmerült, hogy A Nagy Duett után ittasan ült a volán mögé. A rendőrség most a Borsnak erősítette meg, hogy eljárást indítottak az ügyben.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányság járőrei 2016. május 2-án 2 órakor közúti ellenőrzést hajtottak végre Budapest II. kerületében, amely során egy személyt igazoltattak. A BRFK II. kerületi rendőrkapitányság eljárást indított járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt

– közölte a lap kérdésére a rendőrség. 

Ugyan korábban egyszer már bevonták Demzsák Zsuzsa jogosítványát, ezúttal nem vették el tőle az okmányt. A műsorvezető elismerte, hogy hibázott, és nagyon sajnálja a történteket.