horoszkóp
13394106 1136002443110036 7333618325188551893 n

Közös vállalkozásba kezd Sarka Kata és Rogán Cecília

2016.06.13. 07:32 Módosítva: 2016-06-13 07:34:24

A magyar kormányfő politikai kabinetfőnökének felesége, Rogán Cecília egyre többet tűnik fel celebeseményeken, leginkább Sarka Kata oldalán. Nem véletlen, hisz a Bors információi szerint közös üzletbe kezdenek.

Sarka Kata a hétvégén tartotta szépségversenyének, a Magyarország szépének válogatását a Bálnában, és vele tartott Rogán Cecília is, aki mint kiderült, 

itt már egy cég vezetőjeként mutatkozott be.

A Nakama & Partners ügy­vezető igazgatójaként vagyok a zsűriben. Ez a cég egy médiaügynökséget takar, amely a verseny után majd az itt sikeresen szereplő lányokat foglalkoztatja. Várom már a közös munkát, mert az eddig látottak alapján nagyon szép hölgyekkel dolgozunk majd együtt

– mondta a Borsnak Rogánné, Sarka Kata pedig hozzátette, hogy a szépségverseny győztesei ezzel a céggel dolgoznak majd együtt egy éven át. Az új vállalkozást tavaly decemberben indították el, és bár Rogán Cecília az ügyvezetője, társtulajdonosa mint kiderült, Sarka Kata. A Bors úgy tudja, a cég fő tevékenysége reklámügyi tevékenység, de a leírásban szerepel film-, video- és műsorgyártás és rádióműsor-szolgáltatás is.

Kerestük Sarka Katát, hogy mondja el, mit terveznek még a jövőben Rogán Cecíliával együtt, akár közös vállalkozásukban, akár más téren – amint válaszol, posztunkat frissítjük.