Ez mondjuk teljesen érthető, hiszen a Pókember: Hazatérés a szuperhős középiskolai éveire fog koncentrálni. A film főszereplője nem más, mint a 20 éves Tom Holland, akit most Peter Parkernek öltözve örökítettek meg az atlantai forgatáson.

Mint arról az Index korábban beszámolt, a színészt maga Kevin Feige Marvel-vezér választotta ki több száz jelentkező közül. Hollandet végül kétszer is tesztelték, egyszer Chris Evansszel (Amerika Kapitány) párban, egyszer pedig Robert Downey Jr-ral (Vasember), és végül sikerült meggyőzni a készítőket.

Ha netán lemaradt volna róla, hozzátennénk, hogy a színészt Az Amerika kapitány: Polgárháború című filmmel vezették be a nagyobb Marvel-univerzumba