horoszkóp
GettyImages-527564660

Nahát, Amber Heard máris bepasizott volna?

2016.08.04. 11:24

Egyes források szerint a 30 éves színésznő a multimilliomos dél-afrikai vállalkozóval, Elon Muskkal jött össze, miközben próbál elválni Johnny Depptől. Ezt a Daily Mail többek között arra alapozza, hogy augusztus 2-án, kedden Heard és Musk együtt voltak a The Box nevű helyen Londonban. 

Igaz, külön távoztak a hátsó ajtón, de egy szemtanú a People-nak arról beszélt, hogy úgy viselkedtek, mint akik járnak. Egy másik forrás szerint viszont a színésznő és a 45 éves vállalkozó már évek óta barátok, szó sincs arról, hogy összejöttek.

Amber Heard idén májusban nyújtotta be a válókeresetet, feleségtartást és távoltartási végzést is kért Johhny Depp ellen, mert állítólag a színész verte. A botrányos válásáról egyébként rég nem hallani semmit, ami valószínűleg annak is köszönhető, hogy a Depp benyújtott egy kérvényt, hogy ne hozzák nyilvánosságra az ügy részleteit.