Thomas Gibsonnak azért kellett távoznia a sorozatból, mert "kreatív nézetkülönbsége" támadt az egyik íróval, amit úgy próbált rendezni, hogy lábszáron rúgta az illetőt.

A színésznek nem ez volt az első konfliktusa. Néhány évvel ezelőtt agressziókezelő trénigre küldték, mert megütött valakit a forgatáson. Ezúttal egy általa rendezett jelenet kapcsán veszett össze a sorozat egyik társproducerével és írójával, akit hirtelen felindulásból lábon rúgott.

Thomas Gibsont előbb felfüggesztette az ABC, a mai napon, augusztus 12-én pedig bejelentették, hogy végleg megválnak tőle. A stáb most megpróbálja kitalálni, hogy karaktere miként távozzon a sorozatból.

Thomas Gibson a TMZ-nek nyilatkozott a történtekkel kapcsolatban, de magára a balhéra nem tért ki, csak arról beszélt, hogy az elmúlt 12 évben szívét-lelkét beletette a Gyilkos elmékbe, és remélte, hogy ott lehet, amikor véget ér.

„Szeretnék köszönetet mondani az íróknak, a producereknek, az elképesztő stábnak, és a legjobb rajongóknak, akiket egy sorozat valaha is remélhet.”