Közel egy éve reppentek fel a pletykák először, hogy Halle Berry harmadik férjétől, Olivier Martineztől is elválik. Az előző kettőről, és amúgy összességében kapcsolatairól itt olvashat.

A nyár közepén már egy új férfival is látták , azonban ez a románc úgy tűnik véget ért. Ugyanis kiderült, hogy egyelőre a bíróság nem mondta ki válásukat, nem is tudják, mert vannak  papírok, amit alá kellene írni, azonban sem Berry, sem Martinez nem siet ezzel.

A hozzájuk közel álló források is azt mondják, hogy most nyugi van. Halle Berry bízik abban, hogy Olivier Martinez megváltozhat, tudja kezelni dühkitöréseit ( Olivier fejbevert valakit egy gyereküléssel a reptéren) , és ha ez működik, működik a házasság is. Azért is muszáj, mert a gyerekeknek sem lenne jó egy különköltözés: ott van a közös poronty 3 éves Maceo és a 8 éves Nahla, aki még Berry előző házasságából született. Annak ellenére, hogy a szülők között volt háború, ellenérzés, és személyiségük sem passzol, a gyerekekkel jól kijönnek, és igazán szuper családként funkcionálnak, legalábbis a közeli barátok, ismerősök szerint.

Fontosabb a saját ügyüknél az, hogy jó szülők legyenek, ha mást nem, jó barátságban, a papírra meg mindegy mi van írva

 - úgyis kötöttek házassági szerződést.

via TMZ